Bukott Angyal - Jin

Először egy félresikerült autóbalesettel kezdődött, majd egy szaltózó biciklissel, aztán egyre több gyerek sérült meg. Ez megy három éve lassan, és nem tudok ellene mit tenni. Ezt vehetném áldásnak, de mégsem az. Az, hogy vigyáz rám, másoknak balszerencsét okoz. Egy arkangyal vigyáz rám, az én magas rangú őrangyalom túlságosan is komolyan veszi dolgát és ez néha botrányosan rossz. Most épp a Centerből tartok haza a bevásárlásból, ahol majdnem belelöktek az egyik kis tóba, de végül azok estek bele, akik lökdösődtek. 

- Miért nem jó neked, ha egyszer velem is történik valami? – rakom le frusztráltan a szatyrokat az asztalra, ahogy hazaérek.

-Ez a feladatom. Nem hagyhatom, hogy bajod essen. – válaszol a selymes, mégis férfias hang, miközben az alakja is megjelenik előttem.

- Aj, Jin! – fordulnék felé, de már megint hűlt helyét látom – Azt a szemtelen fajtádat!

Kipakolom a megfelelő helyre a dolgokat és egy pár falatot eszek, mielőtt elkezdek készülődni a ma estére tervezett bulira. Sajnos ahányszor megrendezésre kerül ez, annyiszor jut eszembe a keserves múltam, amiből nehezen, de kilábaltam végül. Az sem ment volna Seok Jin nélkül, ha ő nincs, akkor már régen egy drogos tanyán csöveznék és a közelgő halálomra fittyet hányva, lőném magam újabb adagokkal. Sajnos ezért lett az, hogy egy ennyire védelmező őrangyalt kaptam, aki minden lépésemet figyeli, és ha esetleg egy kisebb baj is bekövetkezne, azt elhárítja a lehető legfurcsább és hihetetlen módszerrel. Ilyen például a levegőben szaltózó biciklis, aki végül nyakát törte. Az mindegy, hogy másoknak baja esik-e vagy nem, az a lényeg, hogy rajtam egy karcolás se legyen.

-       Akkor engedjünk fürdővizet! – adom ki magamnak a feladatot és az emeleten lévő fürdőmbe sétálok.

Enyhén forró vizet engedek, habfürdőt elkeverve benne. Lassan kezdek levetkőzni és felcsatolva félhosszú, szőke hajam, először csak egyik lábamat emelem bele, majd a másikat is és leülök. Elzárom a csapot és kicsit megkavarom a vizet, hogy mindenhova jusson a melegből. Többször is átfut rajtam a meleg által keltett jóérzés és kicsit hátradőlök a kádban, hogy kiélvezzem a helyzetet. Már épp csukódnának le a szemeim, mikor egy hang megszólal.

- Ha most elalszol, elkésel a buliból. 

- Jesszus Jin! – ülök fel hirtelen és magam elé kapom a kezeimet – Mióta figyelsz?

- Hmm… - gondolkozik el – Már egy jó ideje.

-Hogy lehet egy őrangyal ennyire perverz? – dobok neki egy gumikacsát a kád széléről, mire egy, eddig nem látott aranyos mosolyt ejt és elpárolog.

-Ez a srác vagy angyal, vagy mi, nem százas. – ingatom a fejem és még mindig nyugodtan elkezdem testemet bekenni tusfürdővel, majd leöblítem és kiszállva megtörölközök. Csak magam köré csavarom a törölközőmet és a tükör elé lépek. Hajam csöppet vizes lett, így annak szárítására is plusz időt kell szakítanom, viszont akkor nem szabad pazarolnom azt.

Ahogy megszárad, rögtön elkezdem behullámosítani. Nem ártana már befestetni, mert látszik már a barna rész. Ahogy elkészítem a hajam, máris elkezdem a sminkem, ami egy vékonyréteg alapozó, egy egyszerű tusvonal, kevés fehér szemhéjfestékkel, szempillaspirál, pirosító az arcomra és egy enyhe, pink rúzs a számra. Nem nagy szám, de nem is szeretem magam kikenni. Végzek a sminkemmel is, és a szobámba sétálok, hogy keressek az ott lévő szekrényemben egy olyan ruhát, ami bulizásra tökéletes, mégsem kirívó. Már a felét feltúrom, de még most sem találom a megfelelőt.

-       Ha rám hallgatsz, akkor azt a csillámos-flittereset veszed fel egy fekete magas sarkúval, és pár karkötővel. – ahogy Jin megjelent a hátam mögött, a hideg úgy futott végig a hátamon.

Úgy mászkál, jelenik meg és tűnik el, mint egy szellem és ezeken felül még meg is tud érinteni, ami fogalmam sincs, hogy hogyan lehetséges.

-Tényleg nem rossz választás. – zavaromat igyekszem leplezni olyan módon, ahogyan lehet gyorsan kikutatva egy fekete bugyit és melltartót a fiókból, mellé pedig egy szilikonos pántot, szinte már szaladva, a fürdőbe megyek.

Becsapom magam mögött az ajtót és eszeveszett tempóban lüktető szívvel kezdem átvedleni magam a ruhába és a fiókokból kihalászott fehér neműkbe. Még gyorsan belepillantok a tükörbe és rendezem gondolataimat. Mostanában ezt történik, ha a közelébe kerülök. De ha tovább foglalkozok ezzel, akkor meg fogok bolondulni. Nem szabad.

Immáron nyugodt szívvel sétálok ki a fürdőből, egészen a földszintig, ahol a nappaliban lévő órára pillantok. Időben vagyok, szóval felvettem az egyik dzsekimet és a táskámat leakasztva a fogasról, bezárkózok és az alig kétutcányira lévő buli színhelyére veszem az irányt. Az este viszonylag hűvös és az égen csak úgy világítanak a csillagok a holddal egyetemben. Gyönyörű látványt és kellemes érzést nyújt az embernek, ha sétál.

Alig fordulok be az utcába, már hallani a hangos parti mixeket. Pedig nem pár háznyira van barátnőm háza, hanem még jóval bentebb. Végül is öt percembe telhet, amíg az alig megvilágított utcában megtalálom, Hye Lin házát és be se kell csöngetnem, hiszen az ajtó tárva nyitva. Nem tudom, mit gondol. Simán bejöhetnek idegenek rajta, bár ha a természetét veszem, akkor nem nagyon érdekelné.

- Itt leszek, ha kellenék. – egy enyhe fuvallat süvít át rajtam, mire egy kicsit összehúzom magamon a dzsekim.

Úgy csinál, mintha nem tudnám mindezt.

Ahogy besétálok a ház ajtaján rögtön meg csap az erős pia és cigarettaszag. Hogy nem tudnák kint etetni a rákjaikat…

- Mi Kyong drága! – megijedek egy hirtelen felkiáltott vékony hangra mellőlem.

-Hye Lin, az Istenért! Ne ijesztgess! – öleljük meg egymást és rögtön elkérné kabátom, de úgy döntök, maradhat.

-Gyere a bárpulthoz! Igyunk valamit!

A kisebb tömegen kell átverekednünk, hogy a beépített bárpultja elé leüljünk.

- Na csajszi! – tol elém egy felest, amit Hye Lin húga töltött ki nekünk, Hye Kwang – Hogy megy a sorod? Van már pasid?

-Dehogy van. Jelenleg a munkámra koncentrálok, ők még várhatnak.  – húzom le egyszerre a kispohárban lévő italt és újat kérek.

-Ez a beszéd. – veregeti meg a vállam és elém tolja az újabbat – Viszont a pasik nem fognak örökké várni, ezt tudnod kell.

-Valahogy nem is vágyom mostanában rájuk. Túl sok szerencsétlenség történik velem. – ahogy számhoz emelem az italt megáll a kezem és újra Jin jut eszembe.

-Hogy-hogy? – Hye Lin szemöldökei az ég felé kúsznak.

-Hát érdekes dolgokat élek át. – veszek egy mély levegőt és a második kört is lehúzom –Legyen ennyi elég.

-Hát jó. – vesz magához két koktélt és feláll –Menjünk egy nyugisabb helyre! Mutatni akarok valamit.

Szó nélkül követem őt egészen az emeleti szobájába, ahol két srác van. Úgy tűnik ő már több meneten is túl volt, vagy csak lesz. Leülünk egy-egy fotelba és a két srácot kiküldi, az egyikőjük pedig bezárja az ajtót maga mögött.

-Miről szerettél volna beszélni? – rakom keresztbe lábaimat és hátradőlök.

-Új szerzeményem van. – értetlenül követem végig azt a mozdulatsorát, amint a mellei közé nyúl és kivesz belőle egy kis tasakot, amiben fehér por található.

Kisebb villámcsapás ront belém és elszörnyedek a látványon. Az emlékek újra megrohamoznak, és szinte látom magam előtt, hogy drogosan, ittasan ülök otthon, a kanapémon egy buli kellős-közepén, és csókolózok egy vadidegen sráccal. Az azutáni napon semmire nem emlékeztem.

- Mit akarsz azzal? – a szívem hevesen kezd el verni. Nagyot nyelek.

-A húgom barátja elég jó drogcsempész és megkértem, hogy a legújabb ütős cuccból hozzon nekem. Elég borsos ára volt, de garantáltan beállsz tőle. Kérsz? – lebegtette meg előttem a kis tasakot, mire egy csöppet kísértésbe estem.

-Mi Kyong! – hallom meg fejemben Jin határozott hangját – Azonnal tűnj el onnan!

-Na, Mi Kyong? – vigyorog rám Hye Lin – Te lehetsz az első, akik kipróbálja. Tudod! Mint anno.

Fejem hirtelen lüktetni kezd és ellökve magamtól kezét, amiben a tasak van, gyorsan kiszaladok a szobából az amellett álló két srácot fellökve és a földszinten átrohanva a tömegen elhagyom a házat. Levegőt kapkodva szaladok az utcából kifele, és ahogy a főútra térek, valamelyest megnyugszok, de csak akkor lesz jobb, ha már otthon leszek. A járdán is szaladva igyekszem abba az utcába, amit jól ismerek, és ahogy odaérkezem, már fordulnék be, amikor erős fény vakítja el tekintetem és utána már csak sötétséget látok.

Amikor magamhoz térek, újra erős fényzuhatag lepi el a látóteremet, viszont hamar hozzászokok, és akkor veszem észre, hogy egy kórház egyik szobájában vagyok. Lassan felülök, és kissé megrökönyödök, ahogy Jin mellettem félig feküdve egy székben alszik. Hogy kerül ide? Én hogy kerültem ide? És miért nem annyira halvány az alakja, mint máskor?

Lassan nyitogatni kezdi szemét és hatalmasat ásítva egy enyhe mosolyt ereszt el, amint meglát.

-Hát felébredtél? – ül közelebb hozzám –Féltem, hogy nagyobb bajod esik.

-Hogyan-

-Megbuktam, mint angyal. – nyögi ki a szavamba vágva, én pedig a hirtelen kijelentésére csak kerek szemekkel és tátott szájjal bámulok rá –Hehe… Viccesen nézel ki.

-Miről beszélsz? – kérdezem tőle.

-Akkor elmagyarázom részletesen. – nyel egy nagyot és belekezd – Beléd szerettem és ez az Angyalok Főtanácsához jutott. Tegnap este, amikor ott voltál Hye Lin-ék akkor hívattak oda és szembesítettek a ténnyel, hogy megbuktam, mint angyal és hogy halandóként kell élnem az életem további részét. Elveszítve az erőm, amivel megvédhettem az embereket. Akkor történt, hogy elütött egy kocsis, és ha időben ott lettem volna, akkor ez nem történik meg.

A mondandója végén lehajtotta a fejét és én döbbentem meredtem rá. Én viszont csak két nagyon érdekes szót ragadtam ki az egészből.

-Belém szerettél? – kérdek rá, mire kérdésemre felkapja a fejét.

- Heh… - mosolyodik el és felállva a székből, mellettem foglal helyet –Már nagyon régóta.

Arcom pírba borul és nem tudom hova kapjam a fejem zavaromban.

-Aranyos, hogy így zavarba jössz. – kezével felemeli fejemet és késztet arra, hogy most gyönyörűen csillogó szemeibe nézzek.

Ajkait lassan az enyémhez érinti és mintha egy kis szikra is fellobbanna. Talán elvesztette az emberek védelméhez az erejét, de a saját varázsa megmaradt. 

Tornaszertár - JiMin +18

Az órának vége és most mindenki lajhár módjára halad le a tornatermi öltözőkbe, mivelhogy következő órát drágalátos helyettesítő tesitanárunk tart. Ennek tetejében még az utolsó óránk is ez, szóval enyhén szólva beszoptuk. Minden órán végtagnyújtó gyakorlatokat végzünk vagy futunk. Nincs más választék. Kőkeményen veszi a dolgokat. Múltórán mögöttem állt, amikor hajoltam és azt mondta, hogy ez nem elég, még jobban hajoljak le. Pedig a kezeim már javában a padlón voltak és nem volt neki elég. Majdnem, hogy kettészakadtam, amikor a kicsengő hangja mentett meg.

-Csajok! - fut be lihegve az öltözőbe HwoYoung és mi csak nagy szemekkel díjazzuk, míg nem kihúzza magát -Hírem van.

-És mi? - kérdezzük őt érdeklődve, hiszen nem mindig szokta ilyen nagy hévvel közölni a bejelenteni valóit.

-Olyat hallottam a JiMin-ről. - JiMin lenne a helyettesítőtanárunk tesiből. A szigora ellenére egy isten, akit elég szép felsőtesttel áldották meg.

-Bökd már ki! - utasítja mellőlem ChoMin.

-Azt mondják a felsőbb évesek, hogy a tanár úr eléggé... Mmm... Perverz.

-Perverz? - nézünk rá értetlenkedve.

-Igen. A tizenegyedikes Lin-t elég rendesen letapizta az egyik órán.

Rögtön elkezdenek pletykálni erről, de KiKi-vel és MinGi-vel inkább öltözünk, nehogy elkéssünk óráról.

-Szerintetek igaz? - kérdem hármónk között meg, ami eléggé rendesen felizgatta a fantáziámat.

-Hogy perverz? - kérdez vissza KiKi -Ki tudja...!? Ettől sem változik meg a szememben. Ugyanúgy fog minket hajszolni tovább, ha még ez ki is tudódik minden diák előtt.

-Igaz, de... A tanárok is tudomást szereznének róla és akkor kirúgnák, nem?

-Hát akkor biztosan. - kezd el öltözni MinGi, majd utána én is.

Nem tudom. Nekem ez olyan furcsa és nem hagy nyugodni.

Az óra elkezdődött öt körrel a csarnokban és újabban nyújtunk az órán. Ezúttal az összes lány lopott pillantást intéz felé, hogy éppen mit csinál, vagy ahogy ők fogalmaztak az öltözőben: ,,Kit fog letapizni." Basszus! Húsz éves és mindenki két évvel fiatalabb mint ő. Olvadozniuk kéne az ilyen tanároktól, nem pedig kibeszélni arról, hogy perverz. Szerintem nem az, hanem egyszerűen szereti a lányokat. Örüljenek, hogy nem a fiúkat!

-MinJi, egy kicsit elbambultál, nem? - hallom meg JiMin hangját mögülem, mire hirtelen kiráz a hideg is.

-D-De. - dadogok és rögtön lemegyek spárgába, ahogy a többiek is.

-MinJi! - suttog nekem oldalról JenAh -Vigyázz vele! Mostanában elég sokszor sunnyog körülötted.

-Nem fog semmit sem csinálni. - törődnének inkább a saját dolgukkal!

-Azért vigyázz! - húzza el félve a száját és tovább csinálja a gyakorlatot.

Az óra további részében is hajszol minket, lányokat, míg a fiúkat elengedni focizni vagy kosarazni. Azt mondja a lányoknak szép alakkal kell rendelkezniük, ezért tenniük is kell azért, hogy megmaradjon.

Végül nagy kínszenvedéssel sétálunk ki az óra végén és zihálva vesszük fel a ruháinkat, amikor is utolsóként toppan be újra HwoYoung.

-KiKi! - szól a mellettem ülőnek, aki már teljes felszerelésben vár minket -Yoon Gi vár téged.

-Oh! - pattan fel a helyéről és intve nekünk megy ki.

-Jó pasit szedett össze, meg kell hagyni. - néz utána irigykedve Seong Moon -Összeillenek.

-Elég rendesen. - értek vele egyet.

-Jaj, tényleg! - fordul felém HwoYoung  szája szélét rágcsálva -A tanár azt mondta beszélni szeretne veled.

-JiMin? - bólint, mire mindenki elhűlve kapja rám a tekintetét -Nem tudom. Én inkább nem mennék a helyedben.

-Mi bajom lenne? - állok fel a padról -Nem fog meg enni. - ezzel fogom magam és a cuccaimmal együtt kitrappolok az öltözőből, majd a szertárba megyek. Ott van általában pár percet óra után vagy előtt, mert pár holmija ott van. A hivatalos tanárunk is ott szöszmötölt, míg nem tört el három helyen a lába és a kezén kettő. Én pedig úgy mondtam, hogy KiKi-nek ne adjunk focilabdát a lába ügyeibe, de hát nem hallgatott rám senki. Úgy vágódott le a betonlépcsőről a tanár, ahogy az illett.

Amennyire nem érdekelt az öltözőben mit akar a tanár, olyan szinten leszek egyre idegesebb, ahogy a tornaszertár előtt állok és bámulom a sötétbarnás falapot. Erőt veszek magamon és bekopogok az ajtón, majd hallva a tanár szavát, benyitok.

-Gyere be, MinJi! - invitál beljebb a kis asztalnál tevékenykedő alak.

-Miről szeretett volna velem beszélni, tanár úr? - állok meg alig fél méterre a kijárattól.

-Az órákon való teljesítményedről. - fordul felém, miközben leveszi felsőjét, s kitárulkozik előttem igazán kidolgozott felsőteste.

-Tanár úr, kérem! - fordítom el oldalra a fejem kislányos zavaromban. Alapjáraton a legnagyobb nyugodtsággal pásztáznám végig, viszont mivel tanár, így nem lenne illendő.

-Ne legyél szégyenlős! - nevet fel -Tudom, hogy ebben a korban nehéz ellenállni a kísértésnek.

-Öhm... - na most kerültem kellemetlen helyzetbe.

-Na, de! Az órákon mostanában elbambulsz és nem figyelsz oda. Nem tudom, hogy mi az oka ennek, de jobb lenne, ha egy kicsit koncentrálnál.

-Bocsánat, csak más dolgok elvonják a figyelmem. - pillantok felé, miközben bocsánatot kérve meghajolok.

-Mi érdekesebb, mint az óra? - kérdezi értetlenül. Vajon elmondjam neki...?

-Tudja, tanár úr...

-Kérlek tegeződjünk! - vág a szavamba -Alig vagyok idősebb két évvel.

-Az a hír kering rólad, hogy perverz vagy. - Mi a lófasz? Nem ilyen konkrétan akartam kimondani.

A másodperc törtrésze alatt kacag fel, hogy még a hideg is átfut rajtam vékony hangjától.

-Ezen most nagyon jót nevettem. - sóhajt egyet és a ki asztalnak dől -Na és te?

-Mi én? - nézek rá bambán.

-Te mit gondolsz erről? - löki el magát hirtelen és mellém araszol -Te is perverznek vélsz, mint a többiek?

-Én jó véleménnyel vagyok rólad. - mondom kicsit halkabbra véve a hangerőmet, ahogy a közelembe ér.

-Tényleg? - húzza félmosolyra száját és megáll előttem -Akkor is ezt fogod mondani, ha megfektetlek?

-Tessék? - kerekedik ki a szemem és egy pillanat alatt az ajkaimon érzem JiMin puha párnáit, kezeit pedig derekamon, amint gyengéden simogat.

Akaratlanul és sóhajra nyílik a szám, és ezt ő csak egy kaján mosollyal jutalmazza. Felbátorodva húzza feljebb ingem, s keze melegétől bizseregni kezd a bejárt terület. Kezeimet a nadrágja korcára helyezem és a zsinórt kezdem birizgálni, hátha enged a szorításon, ami másodpercek alatt engedelmeskedik. Ezalatt JiMin az ingem gombjait gombolja ki és a felszabadított bőrfelületet lepi el kisebb csókokkal, amik szinte égetik a bőröm. Teljesen felpezsdít és ennek hangot is adok nyögések formájában, JiMin, ahogy leér a szoknyám korcáig megáll. Feltápászkodik és mögém lépve lehúzza hátul a szoknya cipzárját, amint az landol a földön kilépek belőle. Levéve rólam az inget kezdi el csókokkal belepni a nyakam és a vállam közötti részt, amitől szakadozva veszem a levegőt, főleg akkor, amikor magához húz és a már merev férfiasságát, fenekemhez dörgöli.

-Mondtam már, hogy imádom, ha egy lányon tanga van? - suttog kéjjel teli hangján a fülembe, s ahogy megérzem kezét alsó fehérneműmnél, a szó is belém szorul -Tudod mit? Kényelmesebb lenne, ha ülnél.

Ezzel magával szembe fordít és nyelvével befurakszik a számba, míg ízlelőszerveink táncot járnak, addig vezet el az asztalhoz, ahol megállít és lehúzza rólam bugyimat, majd könnyűszerrel rak fel fenekemnél fogva. Hátrább dönt újra megcsókolva, ekkor megérzem bejáratomnál, hogy ujjaival izgat, amit egy kéjes nyögésem követ. Ez felbátorítva partneremet bevezeti egyik ujját belém, amitől hátracsuklik fejem és tovább pihegek. Így megy még három ujj erejéig, amikor lehajol és ízlelőszervével izgatja tovább csiklómat, ami újabb nyögéseket szakít ki belőlem, ahogy befejezi lent munkálkodását vállamhoz hajol és szívogatni kezdi, míg hátul kicsatolja melltartómat és ledobja a földre. Kezeivel mellemet kezdi markolászni és néha megszívjam, nyelvével pedig mind untig bimbóimat ingerli.

-Áh-Áhllj! - tolom el mellkasát, amire értetlenül néz rám -Vedd le a nadrágod! - bökök a melegítőjére, s egy kaján vigyort ejtve tolja le és az eddig is ágaskodni látszódó tagjára simítok. Erre egy hatalmas sóhajt enged szabadon, miközben megkapaszkodik mellettem, miközben lejjebb húzva az anyagot, kezem párszor végighúzom hímtagján.

-Elégh! - fogja meg csuklóm és elhúzva onnan azt, szétnyitja lábaimat és elhelyezkedve óvatosan belém vezeti péniszét, amitől egy pár fájdalmas nyögést engedek ki torkomon. Pár másodpercig vár, majd újra beljebb furakszik és ahogy egészen bent van már férfiassága, egészen lassan mozogni kezd, ami újonnan fájdalmat okoz, de rövidesen átalakul élvezetté gyengédsége miatt. Az extázis elfog és akaratlanul nyögök, amikor lökései elérik azt a bizonyos pontot. A lökései felváltva változnak, amitől az őrületbe kerget és egyre inkább úgy érzem, hogy kielégülésem hamar formát ölt, ezért próbálom tudtára adni a lassú tempó közben, amit felfog és lendületesebben tolja belém tagját, mígnem azt a nedvem fogja körbe. Kihúzódik belőlem és lihegve térdelek le elé. Nemi szerve hosszán végignyalok párszor, ami nyögéseket idéz elő belőle, csakúgy amikor számba veszem és elkezdem kényeztetni vastag tagját, majd hallva sűrűbb lihegését gyorsítok fejem mozgásán, ekkor érzem kilökődni édes nedvét, amit készség nélkül nyelek le. Nagy cuppanással válok el tőle és ahogy felállok, nekidőlök az asztalkának. JiMin két oldalról megtámasztja magát és egyenesen a szemembe néz, majd tekintete ajkaimra téved, s mielőtt cselekedhetne én veszem birtokba, falni való ajkait, amit meg is mosolyogtat.

Elválva szó nélkül kapkodjuk fel a ruháinkat és ahogy végzünk ezzel JiMin magához ránt.

-Következő órán szabad foglalkozás lesz. - ahogy a szemei csillognak az valami fenomenális -Mit szólnál, hogy míg a többiek elvannak, addig mi más sportot űznénk?

-Én benne vagyok. - harapok bele alsó ajkamba, mire JiMin gyorsan arcon puszil és távozik a szertárból, én pedig utána, hogy be ne zárjon.

Gyors léptekkel igyekszem a suli kijáratához, ahol már két, hidegben toporgó pár vár rám.

-Háromnegyed óra. - néz a telefonja kijelzőjéről KiKi rám -Ti beszélgettetek egyáltalán?

-Igen. - hazudom teljes nyugodtsággal -Jó beszélőkéje van, az egy száz.

-Máskor kicsit siettesd! - pillant rám JungKook, aki a megfagyni készülő MinGi-t ölelgeti.

-Jó, bocsánat. - mondom és elindulunk a hidegben haza.

Míg útközben ők beszélgetnek én felidézem az előbbi perceket, amik enyhe pír varázsolnak az arcomra, amit Yoon Gi meg is jegyez. Nem hiszem, hogy ő nem ezt tenné egy ilyen nap után KiKi-vel...

A zavart maknae - JungKook 2/2

-Tudod... - emeli feljebb fejét kicsit -Nekem már egy ideje tetszik valaki, viszont túl idős hozzám és nem is hiszem, hogy különösebben táplálna irántam valami érzelmet.

-Ez az akadály? - húzom fel szemöldököm -A kor?

-Is. - böki ki -A testvérem főnöke. 

-Hogyan? - esik le gondolatban az állam, ám kívülről egy nyugodtam formámat mutatom ki.

-Kedvellek noona. - jelenti ki nemes egyszerűséggel, letéve a seprűt és elém sétál -Egy jó ideje.

Hova lett az a mimóza gimis srác, akit megismertem?

-De mégis... Hogyan? És miért? - hebegek ezúttal én pironkodva és már készülnék lelépni, de JungKook utánam kap és lefogva csuklóimat, a falnak nyom.

-Eddig nem volt merszem elmondani, de a téma késztetett rá. - egyre közelebb hajol fülemhez és halkan belesuttog -Bocsánat, hogy eddig álcáztam a jó kisfiút. Innentől magamat fogom adni.

-Mi... - belekezdeni sincs időm a mondatomba, mert követelőzően hajol ajkaimra és törtetőként kutakodik be nyelvemhez. Késztetést érzek, hogy viszonozzam gesztusait és nem is tétovázva ezen, átadom magam minden érzésnek és ahogy enged a szorításon, kapok az alkalmon. Egyik kezemmel puha hajtengerébe túrok, másikkal ellenállhatatlan hátát simogatom, míg ő fenekemet és oldalamat kényezteti.

-JungKook... - szakadnék el tőle, de nem enged el és fogaival a számat kezdi harapdálni.

Ellöki magát a faltól velem együtt, közben újra csatát vív nyelvemmel, majd egészen elvezet az egyik pultig, ahova felültet.

-Várj! - állítom meg -Ezt itt nem szabad.

-Akarlak noona. - suttogja szenvedéllyel teli hangon a fülembe, amitől kiráz a hideg.

-Akkor sem lehet. - ugrok le a pultról és az irodám felé veszem az irányt. Ég a testem és nem tudok mit tenni ez ellen.

A helységben a fogashoz érve felkapom magamra a kabátom és a táskám, majd visszasétálva a sütőkhöz, megnyugodva észlelem, hogy JungKook eltűnt. Már azon is megfordult a fejem, hogy úgy kell majd kitoloncolnom innen, de nem kellett ehhez folyamodnom.

Minden ajtót bezárok és ellenőrzöm, majd lemegyek a parkolóba, ahol egyedül már az én kocsim áll. Kinyitom, beszállok, beindítom és elindulok hazafele, ahol rögtön az ágyamba fekszek. Úgy érzem, hogy reggel mindent elintézek legfeljebb hamarabb kelek fel.

***

-Lily-ah! - lép mellém JungWon -Beszélhetnénk?

-Természetesen. - mondom és a nagy folyosón állunk meg -Mi a gond?

-Nincs gond, csak tegnap valami érdekeset mondott az öcsém. - neveti el kissé magát, de komolyságát próbálja elővenni.

-Tegnap? - kérdezem vissza félve. Ha elmondta azt, ami történt, engem JungWon elevenen felnyársal.

-Azt mondta szerelmes beléd. - végül mégis elmosolyogja magát, én pedig lefagyok -És engedélyt kért tőlem, hogy több is legyen köztetek, mint főnök-alkalmazott viszony.

-Tőled? - tátom el a számat. Jesszus, ez mennyire kínos.

-Igen. - teszi zsebre kezeit -Nem tudtam mit reagálni, ezért haladékot kértem, hogy átgondoljam. Persze azért, hogy ezt elmondjam neked és beszéljétek meg. Természetesen érdekel, hogy milyen barátnője lesz az öcsémnek, ám azt sohasem gondoltam, hogy pont a főnököm lesz az, akibe beleszeret.

-Hát én nem tudok ehhez mit szólni. - sóhajtok egy nagyot, magam elé meredve -Nem akarom őt megbántani.

-Tudom és én azt javasolnám, mint legjobb barátod és oppa-d, hogy hallgass az érzéseidre...! - keresi meg tekintetem és magabiztos hangsúllyal próbálja meg a lelket bennem tartani -Ha úgy alakulna, hogy összejöttök... Akkor mindenképp én legyek az első, aki megtudja. - kacsint és nevetve visszamegy a sütikhez, engem pedig kételyek között hagy szenvedni a folyosón.

Remek! Most aztán nagy bajban vagyok. Hat évvel vagyok idősebb nála, viszont ez nem nagyon jelentene gondot, ha épp nem az alkalmazottamnak készülne.

***

Három kopogást észlelek az ajtó felől és beinvitálva tovább tárgyalom a következő torta rendelését telefonon keresztül. JungKook csöndben leül a kanapéra, és amíg beszélgetek egy szót sem szól, inkább figyel engem. Ahogy megszakítom ügyfelemmel a vonalat egy sóhaj kíséretében pillantok rá.

-A bátyád mondta, hogy beszéltél vele tegnap. - kezdek bele a már most nyomasztó beszélgetésbe -Nem tudom mit mondjak a történtek után.

-Csak gondolj az érzéseidre! - mondja úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolgát közölné. Össze vagyok zavarodva. Nem tudom mit érzek.

-Nem tudom. - temetem bele tenyereimbe az arcomat. Legszívesebben sírnék, hogy megkönnyebbüljek.

-Sajnálom, hogy ennyi bajt okozok neked. - érzem meg hatalmas tenyerének melengető érzését hátamon, amitől végigfut rajtam a hideg vagy hatszor.

-Hogy vagy képes ilyet kiváltani belőlem? - nézek rá kimérten, majd felállva a székemből elé állok -Próbáljuk meg!

-T-Tényleg? - kerekedik ki szeme és akad el a szava.

-Igen. - bólintok, mire hirtelen magához ránt és újra birtokba veszi ajkaimat.

A zavart maknae - JungKook 1/2

Masszív, fekete bőrkabát, alatta egy sima, szintén fekete póló a hozzá passzoló nadrággal, ébenfekete haj, ami tökéletesen be van állítva és az az ellenállhatatlan babaarc, ami fiatal lányok százát képes lenne a bugyijába élveztetni. Ez lenne az egyik alkalmazottam testvére, aki meglehetősen sűrűn boldogít minket a sütödében. Hiába én vagyok a főnök, én kapom a legtöbb csípős megjegyzést tőle, ám mindig bocsánatot kér, ha zárórakor itt marad. Nincs ellenemre, mert alapjáraton véve egy normális és csendes srác, jó társaság, viszont néha eléggé útban van, amit meg is jegyzek, erre persze rögtön leül valahova, ahol kevés munkás fordul meg és várja a bátyját, aki mint süteménykészítőként dolgozik a cukrászdában. Amellett, hogy csak téblábol az öccse, olykor be is segít ebbe-abba. Felvetettem már neki az ötletet, hogy esetleg dolgozhatna itt mint futár, hiszen meg van a jogosítványa és most végzi el a gimnázium utolsó évét, tehát mondhatni meg lenne a lehetősége, mégsem élt vele. Azt vallja, hogy van egy dolog, ami miatt nem akar itt dolgozni. Hogy az a bátyja lenne, nem tudom. Talán feszülten érezné magát a legfiatalabbként itt, ráadásul a testvére is szemmel tartaná, szóval nem kizárt az eset.

-JungWon! Ugyanúgy öt kanál cukrot raktál ebbe? - kérdezem a szemben lévő asztalnál munkálkodó alkalmazottamat.

-Igen. - válaszol egyhangúan.

-Akkor nem értem. Én nem érzem az ízeket? - motyogom magamnak.

Hirtelen egy kezet látok meg, ami egy iPhone-t helyez le az asztalra, majd magam mellé pillantva újra abba a sötétbarna szempárba nézek bele, ami másodpercek alatt pír juttat az arcomra. A tekintete belelát a lelkembe. 

-Megkóstolhatom én is? - mutat ujjával a nagy edényben lévő maszlagra.

Bólintok, mire mutatóujjával egy kicsit kikanalaz belőle és megízlelgeti.

-Édesnek kell lennie, enyhe citromos beütéssel.

-Akkor pont jó. - ereszt el egy halvány mosolyt és lopva egy kicsit még, arrébb áll.

-Lehet a reggeli kávé miatt érzem..? - fogom meg az edényt és a nagy mixerhez viszem, ahol beállítva az időt, hagyom hadd dolgozzon.

Végignézve a társaságon, büszke főnöknek tudhatom magam. Egy szorgos, összeszedett csapatot tartok a kezemben, akik boldogok, hogy itt dolgozhatnak és én szintúgy örülök, hogy felvettem őket. Három éve megy az üzlet és semmi panaszom nem lehet, mert mind a vendégek elégedettek, a munkásaim is és én is.

Visszaemlékszem, amikor JungWon-t felvettem, már másnapra JungKook bejárt és itt figyelte a bátyját, amikor végzett az iskolában. Soha nem jött vele egy fiú haverja sem, mindig és kizárólag egyedül jelent, jelen meg és marad záróráig. Van, hogy azután is itt tartózkodik és segít nekem összepakolni, feltakarítani, amibe a bátyja nem szól bele, mert örült, hogy elfoglalja magát valamivel. Késő este tanul mindig, mert nem fog az agya, ha rögtön hazamegy és nekikezd a tanulásnak. Ezt még ő ecsetelte nekem, amikor kérdeztem erről.

-Noona! - hallom meg mögülem a hangját, amitől csöppet megugrok erre ő felkuncog -Beszélhetnénk egy kicsit?

-Öhm... - nézek körbe gyorsan, hogy nem-e kell valakinek segíteni, de mindenki végzi a rá kiszabott munkát -Persze. Menjünk az irodámba!

Egyetért és elindulunk az egyel lentebb lévő emeleten lévő irodámba, ahol helyet nyújtok neki a kanapén és én a szemben elhelyezkedő fotelba ülök le.

-Miről szeretnél beszélni? - küldök felé egy mosolyt.

-A nemrégiben felajánlott futár állásról lenne szó. - kezdi piszkálni ujjait, miközben ajkait rágcsálja.

-Szeretnél munkába állni? - térek a lényegre.

-Igen. - kapja fel fejét -A giminek is vége lassan és én nem tudom mit kezdjek magammal. Tehetetlennek érzem magam.

-Rendben. Én csak örülök neki, szükség van még emberre és nagyon jól jössz most. - állok fel helyemről és felírom a jegyzeteimbe, hogy ezt intézzem el még a hét folyamán -Remélhetőleg nem felejtem el és legkésőbb jövőhéten munkába is állhatsz.

-Az szuper lenne. - pattan fel helyéről és mellém sietve, szorosan magához ölel -Köszönöm, noona!

A levegő is megakad bennem, ahogy megérzem hátamon kezei melegségét, teste közelségét és nyakamra áramló leheletét. A szívem hevesebben ver, elkezdek remegni, félek, hogy megérzi. Miért vált ki ilyen érzést belőlem? Hiszen... Fiatalabb nálam.

-Öhm... JungKook! - nyekergem halkan, mire rögtön elhúzódik és szemügyre vehetem vörös arcát.

-Bocsánat. - hajol meg és sebesen kiviharzik a helységből. Mi volt ez?

-Vissza a munkához. - rázom meg kissé a fejem és telefonért kapva, rögtön tárcsázom a munkaellátó központot, hogy munkát adjak a fiatalabbik Jeon fiúnak.

***

Záróra van. A többiek most mentek el haza egy kemény, sűrű nap után. Ismét a legjobbat hozták ki magukból. A Jeon testvérek egyike most kezdett el felseperni a sütő részben, miközben én a falna dőlve figyelem őt. Elég fiatal, viszonylag okos és jó fittségben van. Remélem jól összpontosít majd munka közben, úgy mint a testvére. Bár nagyon sok mindenben különböznek.

Míg JungWon közvetlen, hamar beilleszkedő, társaságkedvelő típus, addig JungKook visszahúzódó, csendes, magának való. Viszont tisztelettudó, amit nagyon szeretek benne. Mostanában itt, keleten is kezd ,,divattá" válni, hogy egyre szenvtelenebbek a tinédzserek, pedig ez az, amit nagyon szerettem ebben a kultúrában. De hát... Az emberek változnak. Nem lehet ezzel mit kezdeni.

-Noona, nem vagy fáradt? - kérdezi felém pillantva JungKook.

-Nem, miért?

-Öö... Csak kérdeztem. - fordul el zavartan, mire egy elég kínos és személyes kérdés fogalmazódik meg bennem, amit kényszernek érzek megtudni.

-JungKook! - megszólításomra rám kapja a fejét -Van barátnőd?

-Ez hogyan jön ide, noona? - kezd el vörösödni az arca.

-Csak pusztán kíváncsiság. Semmi több. - rántom meg a vállam -Persze, ha neked kellemetlen, akkor nem kell válaszolnod.

-Nem, nincs barátnőm. - hajtja le a fejét.

-És nem is akartál soha sem? - folytatom a kérdezősködést.

-Tudod... - emeli feljebb fejét kicsit -Nekem már egy ideje tetszik valaki, viszont túl idős hozzám és nem is hiszem, hogy különösebben táplálna irántam valami érzelmet.

-Ez az akadály? - húzom fel szemöldököm -A kor?

-Is. - böki ki -A testvérem főnöke.

제발/Kérlek - JiMin

,,-Na ide figyelj csak! Jó lenne, ha befejeznéd a csúnya beszédet és a kötözködéseket, mert már nagyon elegem van belőle. Ha nem tetszik valami, akkor mehetsz apádhoz, ha meg nem, akkor én foglak itt hagyni."

Ezek a mondatok zengnek újra és újra az agyamban, amit anyám vágott hozzám azután, hogy rosszabb hangnemben szóltam a nővéremre, miután leordította a két és fél éves gyereke fejét, kitudja már, hogy születése óta hanyadjára. Mindig ezt tette, amikor valami nem tetszett neki. Én pedig már nagyon untam, hogy úgy viselkedett a saját gyermekével, mint egy kutyával, aki még ilyen bánásmódot sem érdemel, bármi rosszat is követ el. Amióta ideköltöztek hozzánk, csökkent a stressz bennem, de ha már úgy szól hozzám, felmegy bennem a pumpa és igyekszem nem egy jól bemért trágár beszédet visszaszólni neki, amire valószínűleg kapnék egy hatalmas pofont az arcomra. Ez van. Mindig is ez volt. Anyám soha nem hitt bennem, senki sem. A nővérem csak leoltani tudott, máig ezt teszi. Az anyám a nővéremet pártolja mindenben és ha valami elhatározásom volt, közömbösen felelte azt:,,-Jól van." Mintha csak le akart volna koptatni, hogy mással foglalkozzon. Csak egy teher vagyok neki és mindenki másnak is. Egyedül talán a nevelőapám ért meg engem, őt kevésbé befolyásolja anyám, és a nővérem sem kerítette őt az életébe, hogy ő is csak vele foglalkozzon. Dong Young hisz bennem, abban, hogy tehetséges vagyok és sikerül elérnem valamit az életben, ha már a Park családban nem sikerült senkinek sem. De ha a családon kívül kéne mondanom valakit, aki mindig is mellettem van, aki csodál engem, a kitartásom, a lelki erőmet, hogy nem adom fel olyan könnyen dolgokat, imádtam élni és kihasználni az élet minden egyes percét, nos ő JiMin lenne. Soha nem bánt meg egyetlen rossz szóval sem, kedves hozzám és megvéd a rossz dolgoktól, amik megsérthetnek. Viszont ettől nem tud most.

Minden, ami eddig történt velem, sérelmek, megjegyzések, rossz dolgok, azok most felszínre törtek és nedv formájában törtek fel könnycsatornáimból, mely mostanra már kipirosodott és felpuffadt, nehezen látok. Újra eszembe jut, amikor a nővéremmel vitáztunk nyáron, ugyancsak a gyereke miatt, hogy miért kiabál vele, majd én hazacsörtettem, kisírt szemekkel, szipogva a szobámba rohanva. Anyám akkor éppen a kerttel volt elfoglalva és ahogy látta, nem vagyok jól, utánam jött. Nem lettem megvigasztalva, csupán lecseszve, hogy igazán befejezhetnénk a civakodást, mert nem akar többet hallani ilyet. Hiába, ha egyszer túl őszinte vagyok.

Hat darab taknyos zsebkendő hever az asztalomon, mellettük pedig a tiszták, ha még lenne ma olyan alkalom, hogy sírógörcs tör rám. Biztosan lesz. Soha nem voltam az a tipikus gyerek, mint a többiek. Komolyabb, okosabb és magamnak való. Mondhatni antiszociális. Nem nagyon mászkálok el itthonról, barátim is csak ritkán jönnek el, mert nem nagyon hívom le őket magamhoz. Minek? Nem akarom hallgatni a kínos csöndet és ugyancsak a gép előtt lennék és nyomogatnám a billentyűzetet. Nagyon ritkán akadt olyan ember a közelemben, akivel egyezett volna a világnézetünk és a gondolkodásmódunk. Ezért nem is barátkoztam sűrűn, mégis megismerkedtem egy sráccal, akivel sok közös tulajdonságunk van.

Nagyon hűvös volt, lassan tél és én nagykabátban, hatalmas hóban sétáltam a városban és elvoltam a saját gondolataimban. Mindenféle emlék, tárgyakkal kapcsolatos adat, amik igazból semmi nagy ördöngősséget nem foglalt magába, csak eszembe jutott. Ez volt az egyik üzlettel is. Éppen egy edzőterem túlbuzgó világába pillantottam be, amikor is megakadt a szemem egy verejtékező, barnás-fekete hajú srácon, aki minden erejével küzdött azon, hogy az utolsó pár kiemelést, amit végre is hajt, majd palackjához nyúlva, lehúzza a tartalmát. Törölközőjét kezébe véve, letörli homlokát, kulcscsontját, tarkóját, és ahogy elindulna az öltözők felé, tekintetünk akaratlanul is összetalálkozik. Mindketten meglepődünk és eltátjuk szánkat, én viszont zavartan elemelem pillantásom, gyors léptekkel továbbállok. JiMin akkor nem hagyta elveszni a későbbiekben kialakuló barátságot, utánam eredt a hidegben és telefonszámot cseréltünk. Elmondhatom, hogy életemben nem voltam még öntudatomon kívül mint akkor.

A lelkemet mostanra már teljesen felemészti a bánat és a lassan, egyre hatalmasodó düh, amit érzek a két nő iránt. Halk mozdulatokkal veszem elő ágyam alól az utazótáskámat és pakolom bele pár ruhámat, egyéb tárgyaimat, amikre talán szükségem lehet, amíg meghúzom magam valahol máshol. Nem akarok itt maradni. Ebben a feszültségben nem. Felkapom bundás bélésű csukámat, és kiszaggatva a szobaajtómat a helyéről, a kabátomat lerántva a fogasról, megindulok a kijárat felé, amit nem választ el tőlem senki. A két, életemet tönkre tevő, nő, kérdésekkel bombáz, hogy mégis hova akarok menni, de én mit sem törődve velük elbaktatok a házból és igyekszem nagy lépésekkel haladni, hogyha még utánam is jönnének, ne érjenek utol. Bár kétséges, hogy ez megtörténne.

Lassan elérem azt a háztömböt, amit már annyira nagyon jól ismerek és tudom, hogy itt megnyugvást lelhetek, biztos környezetben. A kapunál csukott szemmel is ki tudnám keresni, életem megváltójának nevét, majd megnyomva a címke melletti csengőt, jelzést kapok, hogy mehetek. A lépcsőn kettesével véve a fokokat, hamar elérek a harmadik emeletre és ott egyenesen az utolsó ajtóig sétálok, ami a folyosó végén található, huszonhármas számmal. Itt is becsöngetek és várom, hogy ajtót nyisson. Hallom, hogy elhúzza az ajtózárat, majd szemem elé tárulkozik kék köntösében lévő, vizes, kócos hajú barátom.

-KiKi!? - pillant rám értetlenül, mire ledobva cuccom, szorosan megölelem és ő véve az adást, karjaiba von -Ma mostam ki az ágyneműket.

-Jól időzítettél. - fúrom fejem mellkasába, majd összeszedve maradék erőmet, elhúzódok és felkapva cuccom, beljebb megyek a lakásba.

-Öltözz le, pakolj le és a kanapén beszélgetünk. Addig megszárítom a hajam és felöltözök. - mondja és a fürdője felé lépdel.

Én így teszek és helyet foglalva a kényelmes, bézs szín kanapéján várom meg míg ő is csatlakozik hozzám.

-Mi történt? - tekintete komoly és kész minden információt elfogadni, amit én röpke öt perc alatt el is mesélek, viszont a könnyeim megint elindulnak és szárazságot hagyva maguk után az arcomon, kapok JiMinnie-től zsebkendőt, egy pohár vizet és gyógyszert a fejfájás ellen. Túl jól ismer. Elmegy egy kis kaját készíteni, hiszen ránk sötétedett, míg tovább beszélgettünk és én egyre csak észrevétlenül kapom be a gyógyszeres levélen lévő, hatalmas fehér szemeket, amiket vízzel öntözök. Bolondság és hatalmas felelőtlenség részemről, mégis csábításba estem és adódott az alkalom, bár JiMin nem hagyja hogy hasson és rögtön vacsorázni invitál, így csak felesleg volt az egész, mégis érzem, hogy lassan a hányinger rám tör és egészen a vécéig csábít, félbehagyva a kajámat. A boxert viselő srác lassan mellém sétál, újonnan egy pohár vizet nyújtva, mellé egy törölközőt is, amiket el is fogadok.

-Biztosra veszem, hogy a fejed már nem fog fájni, már csak a gyomrod.

Felegyenesedek és szégyenkezve elvonulnék, de egy hirtelen rántás miatt, a srác karjaiba kerülök.

-Nem mondtam, hogy elmehetsz. - ölel meg szorosan és egy gyengéd csókot hint ajkaimra -Még van mit kitárgyalnunk.

-Kérlek, hagyj egy kicsit! - támaszkodom meg mellkasán.

-Kérlek, ne taszíts el magadtól!

Coffee +18 - V

Nyugtalanul haladok az egyetemi kávézóba, ahol azokat az órákat szoktam tölteni, amikor tanulok. Az emberek nyugodtan, míg én gyors iramban igyekeztem a célomhoz. Nagyon felidegesített az állítólagos ,,barátnőm". Így kell igaz barátot találni, esküszöm, hogy soha nem csalódtam míg ilyen mértékben egy emberben sem. Az egy dolog, hogy a pasija miatt hanyagol és minden idejét vele tölti - nem túlzok, tényleg mindig vele van -, de még a képembe is hazudik. Heh... Kamuzik és még mások előtt is elhiteti, hogy én vagyok az idióta. Gratulálok SuHyun, egy igazi díva vagy!

Próbálom az úton lenyugtatni magam, de ez kevés sikerrel megy. Ahogy a kávézó elé érek ki-be fújom a levegőt és nyugodtabban lépek. Az ajtó fölötti kis csengő jelzi, hogy beléptem, szemeimmel lassan végigpásztázom az üres bokszokat és hamar találok is egyet. Az nagyméretű ablak felé haladok és lehuppanok a puha vászonhuzatos sarokszékre. A táskámat lerakom magam mellé és előhalászva a telefonomat elkezdem azon nézni a Twitter-emet. A pincérlány pár másodperc múlva felveszi a rendelést. Egy forrócsokit és citromos, zselés tortát kérek. Miután elmegy ismét a kezembe veszem a telefonom, de már anyuval beszélgetek, mindig megkérdezi tőlem, hogy mi legyen a vacsora erre én csak annyit felelek, hogy mindegy. Igazából én mindent megeszek csak ő csinálja meg, más kajáját nem igazán eszem meg.

Miközben teljesen belemerülök a telefonomba, addig sokan sétálnak el mellettem. Nem nagyon izgat senki, viszont amikor felemelem a fejem a szemben lévő asztalnál ül egy csapatnyi fiú. Egyikőjük eléggé helyes és egyben ismerős is. Halálosan ismerős, mintha kapcsolatom lenne vele. Gondolom észrevette, hogy figyelem így teljesen megszemlélhetem simának tűnő bőrét, gyönyörű sötétbarna szemeit, valamint telt ajkait. Mikor tudatosul bennem, hogy szinte megrögzötten bámulom, elkapom a tekintetem és vérvörös arccal bámulom az ablakon lévő emberek tömkelegét. A pincérnő elég hamar kihozza a rendelésem és azt kezdem el fogyasztani. A forrócsokimat előbb megiszom, így egyenes szögben tartva a fejem teszem le a csészét, amikor is egy mély, mégis szívdobogtató hangot hallok meg.

-KiKi!!

Körbenézek és ahogy szemeim ismét előre kerülnek az a srác döbbent arca tárul elém, akit az előbb néztem végig. De várjunk egy kicsit... Honnan tudja a nevem?

-Öhm... Igen!? - kérdezem félszegen.

-Úristen! - áll fel, a haverjai értetlen fejjel bámulnak rá, de őt ez nem érdekli és leül velem szembe -Emlékszel rám?

-Kéne? - kérdezem óvatosan.

-Taehyung vagyok. - he... -A barna bubihajú.

-Jaaa!!! - esett le a tantusz -Te jó ég! Nem ismertelek meg a szőke hajaddal.

-Először én sem téged, de alaposabban megnéztelek és... Wáó!! Fekete vagy.

-Az ám. Már nem unalmas barna. Mesélj! Mi történt veled? Jóképűbb lettél.

-Te pedig még gyönyörűbb. - bókol.

-Hát köszönöm. - pirulok el.

-Te is egyetemista vagy? - támaszkodik két kezére.

-Igen, talán te is? - mosolyodok el hirtelen.

-Nem, nem én. J-Hope. - mutat az egyik srácra, ők pedig ránk néznek.

-Hogy ki?

-J-Hope. - jó, ez nekem még mindig nem mond semmit.

Pár pillanat alatt a barátai átverődnek abba a bokszba, ahol eddig egyedül ültem. Mind a hatan bemutatkoznak és hogy én se legyek illetlen, megteszem én is.

-Park Ki Ki vagyok, végzős egyetemista és Taehyung gimis osztálytársa és barátja. - éppen hogy csak meghajolok.

-Csak barátom? - néz rám bociszemekkel Tae.

-Legjobb barátja. - javítom ki magam.

-Barátok extrákkal? - vigyorog a mellette ülő vöröses hajú srác, Suga... azt hiszem.

-Suga!! Nem, mi tényleg legjobb barátok voltunk, csak más volt a gondolkodásmódunk. - mondja Tae.

-Akarod mondani, hogy én gondolkodtam, te pedig mentél a saját fejed után. - eszem meg az utolsó falat tortámat.

-Már akkor is bolond volt V? - kérdezi meglepetten, mégis vigyorogva a velem átlósan ülő Kook.

-Ki az a V? - nézek nagyokat.

-Hát Taehyung. - bök fejével NamJoon az említett felé.

-Á, értem. De én maradok a Taehyungnál. - dőlök hátra a sarokülő külső részén.

Egy jó ideig a kávézóban beszélgetünk, ismerketünk. Ez idő alatt J-Hope meghív még egy tortára - tudniillik tiltakozok kézzel-lábbal - mondván, hogy sosem találkozott még ilyen felszabadult és kedves lánnyal, mint én és szeretné, ha megmaradna a kapcsolatom velük. Ők ezután távoznak, csak én és Tae maradunk.

-És van barátod? - kérdezi a kávéjába kortyolva.

Ezen jót nevetek. Még csak ő tudhatná, hogy mi a véleményem az ilyenről.

-Dehogy van. - felelem egyszerűen.

-Még azóta sem? - döbben le.

-Ráérek. - rántom meg a vállam.

-20 éves vagy KiKi, az átlagos csajok hatvanöt százalékának már barátja van.

-De én nem vagyok átlagos.

-Valóban nem. - mosolyog rám.

Ekkor megcsörren a telefonom és lám... anyu hív.

-Bocsi. - mondom TaeTae-nak -Szia anyu!... Jó, és mikor érsz haza?... Megint olyan későn?... Legalább a kulcs a helyén?... Oké... Én is, szia!

-Dolgozni megy?

-Igen.

-Még mindig vele laksz? - húzza fel sejtelmesen a szemöldökét.

-Igen és sajnos muszáj vagyok most már hazamenni. - kezdek el szedelőcködni, pedig szívesen maradnék még.

-Elkísérhetlek? - jön a hirtelen kérdés Tae-től.

-Ha van kedved. - mosolygok rá.

-Még szép, hogy van. Olyan régen láttalak és szívesen töltenék veled még egy kis időt. - pattan fel helyéről és a kabátját magára véve ránt fel engem is.

-Úgy érzem még mindig olyan hiperaktív vagy, mint voltál. - kacagok gyermeteg viselkedésén.

-Semmit sem változtam, remélem ezt te is belátod.- pillant rám féloldalasan.

Erre a gesztusára elpirulok, gimnáziumban is ezt csinálta, amikor valamiről el akarta terelni a figyelmem.

Úgy fél órát sétálunk, mire hazaérünk és letelepedünk a kanapén.

-A házatok sem változott semmit. - néz körbe.

-Anyu nem szereti a rendezkedést. - dőlök hátra -Jaj, bocsánat! Kérsz valamit inni, esetleg enni?

-KiKi...

-Hm? - pillantok rá.

-Gyönyörű szemeid vannak. - mondja teljesen belemerülve arcom tanulmányozásába.

-K-Köszönöm. - pillantok el másfelé, csak ne kelljen rá néznem.

Hogyan tud ennyire zavarba hozni?

Hirtelen egy meleg kezet érzek meg kezemen, azonnal odanézek és meglátom Tae kacsóját, amint érzékszervét az enyémen pihenteti. Alsó ajkamba harapok, ő pedig lassú tempóban illeszti ajkait a nyakam vékony felületére. Egy kisebb nyögést hallatok, Taehyung ezt hallván felbátorodva csókolja végig nyakam és a vállam közti részt. Hogy én se legyek tétlen másik kezemmel a inge alá nyúlok és hasfalát ingerlem. Ekkor felkap és a lábaim dereka köré fonódva cipel a szobám felé. Ahogy odaérünk az ajtót kicsapja és az ágyra dob, majd fölém mászik. Heves, mély, érzelemmel teli csókolózásba kezdünk. Nyelve erőteljesen tör át a szájnyílásomon, miközben én a hátát simogatom. Hangos nyögést ereszt el, amikor megmarkolom férfiasságát és ezúttal azzal játszadozom.

-Neh...

Csak ennyi futja tőle, hiszen elhallgattatom egy újabb, immáron érdekesebb csókkal. Nyelvem levándorol a nyakáig és azt szívogatom, harapdálom. Hirtelen megfordítom az állást, én vagyok felül, én diktálok.

Most csókokkal hintem vékony bőrét és ahogy haladok lejjebb, olyan tempóban gombolom ki az ingén lévő gombokat, amik akadályok számomra. Leérek köldökéhez, majd pár másodperc alatt már a nadrágja gombjával szenvedek. Attól is megszabadulok és egy váratlan pillanatban felhúz, megfordítja az álláspontunkat. Ezúttal én vagyok alul és ő tornyosul felettem. Ő vetkőztet kezdvén a felsőmmel - amiben segédkeznem kell -, a cicanadrágom - ehhez csak egy rándítás kellett. Most már csak fehérneműben fekszünk, de nem tétlenül. Tae ingerli a hasam, oldalam és lassan lejjebb haladva a nőiességemet is, ezzel együtt lerántja rólam a bugyimat. Kisebb nyögéseket hallatok, majd amikor megérzem ujját a csiklómon fel-le mozogva teljesen mámorba esek.

-Jó érzés? - hajol közel a fülemhez és közben a nyakhajlatom hinti be apró puszikkal.

-Ühüm. - bólintok.

-Ennél jobb is lesz. - gyengéden megcsókol és az ujját elveszi nemi szervemtől csak addig amíg kikapcsolja a melltartómat a hátamnál. Eldobja azt a szoba valamelyik zugába és nyelvével kóstolgatja kebleim. Eközben keze a combomat dédelgeti én pedig a hátát simogatom. Bal mellemet gyengéden kényezteti, harapdálja a jobbon kezével kör-köröz.

-Ahh! - nyögök fel, amikor szájával megszívja mellbimbóm.

-Élvezed? - hajol az arcomhoz.

-Igen. - simítok végig arcán, majd megcsókolom.

Nyelve most sem marad nyugton, átvezeti az én számban és táncot lel az enyémmel, de közben felfedezi a helyet is. Szaporább lesz lihegésem és ezt fokozza azzal is, hogy egyszerre behelyezi két ujját a nyílásomba. Ekkor egy erőteljes morgás tör ki belőlem, közben a paplanhuzatot húzom, rángatom. Fejem hátrahajtom a párnába, szemem összeszorítom a kéj egyre erősödik.

-Tae!!

-Készen állsz? - kérdezi tőlem, mire egy aprót bólintok.

Lassan kihúzza belőlem ujjait és kezét végighúzva belső combomon még egy utolsót nyögök mielőtt belém helyezné férfiasságát.

-Ah!!! - szorítom meg a huzatot, ahogy megérzem hüvelyemben teljes hosszát.

Pár percig még lassú tempóban mozog, majd csípőmmel lökök egyet-kettőt, hogy jöhet a gyorsabb tempó.

-Türelmetlen vagy. - csókol meg.

-Te meg szöszmötölsz. - húzom le tarkójánál fogva, hogy elmélyítsem csókunkat.

-Oké. Te akartad. - simít végig oldalamon, egy picit megremegek.

Hirtelen egy nagyot lök rajtam, amitől úgy érzem leszédül az ágyról. Ezt még jó párszor eljátssza, de utána ráhajt egy egyenletes ütemre. Kezével derekam fogja és ellentétesen mozgunk, így nagyobb az élvezet. A csúcs felé haladva egyre több csillagot látok, majd Taehyung gyorsabb ütemre vált, ami azt jelzi, hogy ő is közel jár.

Érzékeim nem tévednek... szinte egyszerre élvezünk el pár másodperc különbség híján. Mindkettőnkből kitör a gyönyör nyújtotta nyögés TaeTae pedig kihúzódva belőlem letelepszik mellém. Egy kis ideig kipihenjük e csodás perceket, majd magunkra húzom a takarót és felé fordulok.

-Még most is csodás vagy. - puszilja meg az arcom.

-Ne ess túlzásokba! - mosolyodok el.

-Most miért? - húzza széles vigyorra száját.

Egy ajtócsapódást hallottunk, mindketten ijedten néztünk egymásra.

-Anyunak még nem kéne itthon lennie. - pattanok ki az ágyból és a fürdőbe sietve kapom fel a köntösöm és egy másikat Taehyungnak.

Szép komótosan kisétálok a szobámból és meglepve tapasztalom, hogy bizony anyu megérkezett a vásárlásból és a fodrásztól.

-Szia kincsem. - pillant rám mosolyogva miközben pakolja az ételeket.

-Sz-Szia anyu. - dadogom.

-Miért vagy köntösben? Meg fogsz fázni. - néz rám összehúzott szemöldökkel, majd egy hangos dörrenést hallottunk meg... Taehyung!!! -Vendéged van?

-Öhm... - pillantok hátra és kitágult pupillával figyelem, ahogy Tae kibaktat a szobámból.

-Jó napot kívánok Mrs.Park! - hajol meg.

-Taehyung? Szervusz! - hajol meg anyu is -Hirtelen nem ismertelek meg.

-Hehe... - harapok bele alsó ajkamba.

-Kérsz valamit? Bár úgy látom KiKivel elvoltatok. - érzem, amint a vér az arcom minden részébe elvándorol.

-Tessék? - kérdezi Taehyung.

-Köntös, kócos haj és kipirosodott arcok. Ugyan már gyerekek én is voltam fiatal.

Teljesen ledermedve nézek Taehyungra, aki tátott szájjal néz rám, ám észreveszek egy kis röhejt is arcmimikájában.

Hát igen... Ez kész röhej. Heh!

Magántanár - Suga +18

Ahogy a cuccaimat pakolom elő a magántanár érkezése előtt, úgy kezd szívem egyre gyorsabb tempóban verni. Ahányszor elhaladok idegességemben a folyosói tükör előtt, annyiszor nézem meg magam benne. Alapjáraton nem sminkelem ki magam és nem fordítok nagy igényt az öltözködésemre, de amióta anyámék beírattak egy magántanárhoz, azóta sokkal jobban törődöm ezekkel. A szüleim egy nagy cég igazgatói és nem nagyon szerettek volna iskolába járatni, - hogy miért, az még előttem is titok - ezért egy nálam öt évvel idősebb tanárnak fizetnek, azért, hogy a korombelieknél magasabb szinten tudjak mindenről. Igaz ő csak a matekot és a fizikát tanítja, de ezekből mégis gyengébb vagyok mint bármi másból. Amikor matekot tanít, akkor teljesen lekapcsol az agyam és az ajkait tudom nézni, mert amiket magyaráz az nekem teljes mértékben orosz.

A csengő hangját hallottam meg zengeni az egész földszinten, ami egy kisebb szívrohamot vált ki belőlem, főleg, hogy egedül vagyok itthon két hétig. Anyuék elutaztak egy üzleti útra és a házvezető nőnket is elküldöm haza ilyenkor, ne zavarjon a hülyeségeivel...!

Gyors léptekkel haladok az ajtó felé és közben a haspólóm igazgatom meg a pántok részeinél, de azt is azért, mert marhára ideges vagyok. Még kifújom a levegőt, mielőtt kinyitnám az ajtót és ahogy véghez viszem ezt, a szívem kihagy egy ütemet.

-Jó napot tanár úr! - hajolok meg előtte és arrébb állok.

-Neked is! - hajol meg és belép, majd bezárom az ajtót remegő kezekkel -Mondtam már párszor, hogy tegezz...! KiKi, lassan már négy éve ismerjük egymást, ez helyén való lenne.

-De te a tanárom vagy. - zavaromban kicsit lehajtom a fejem.

-De egyben a barátod is. - áll meg a lépcső alján -Na kezdjünk hozzá!

Csak bólintok és hamar utána sietek egészen a szobámig, ahol egy külön részt alakítottunk ki a tanuláshoz. Elég nagy ahhoz a szoba, - és maga a ház is - hogy a sok világos cucc mellé, az egyik sarokban csak tanuláshoz való dolgokat rendeztem be. Ebben persze minden a két tantárgy felszerelésének a darabjai megvannak, a füzetek és a könyvek, meg persze a tökéletes tanárom is.

-Kezdjük a fizikával. - foglal helyet a székében -Sikerült megoldanod a múltkori feladatot, amit feladtam?

-Hááát. - ülök vele szembe és előveszem a kis polcról a füzetet és a könyvet.

-Ez már nem kezdődik jól. - dől hátra és beletúr a most is tökéletesen sima, ápolt, szőke hajába -Mit nem tudtál? KiKi!

-Mi? - ocsúdok fel -Ja öhm... Körülbelül semmit.

Sóhajt, majd elkezdjük elemezni a feladatot, de egy órás magyarázás után sem értem meg Dalton-törvényét. Nem is csodálom hiszen fősulis anyag, de mindenki azt mondja, hogy van eszem hozzá.

-Na jó! - csapja össze a könyvet Yoon Gi -Pihenjünk, mert agyilag leépültem!

-Nem csodálom. - felállok és levágódok a franciaágyamra, majd Yoon Gi is követi a példám -Túl hülye vagyok én ezekhez.

-Nem vagy hülye, csak oda kell figyelned és megérted.

-Oppa! - egy kérdés lappang a fejemben már egy ideje, de még idáig nem volt merszem megkérdezni.

-Tessék! - fordítja felém fejét, mire én is. V

Viszont fogalmam sincs, hogyan kérdezzek rá.

-Tudod ez elég személyes és...

-Mondd! - mosolyogja el a végét, a szívem ekkor hatalmasat ver és csodálkozom, hogy eddig nyugton tudott maradni.

-Igazából azt szeretném kérdezni, hogy hogyan van ennyi időd a tanításra...?

-Hogy érted ezt? Ez a munkám.

-Tudom, de én úgy értem, hogy nincs barátnőd, akivel tölthetnél pár szabadnapot? - ahogy a szemeit pásztázom egyszer sem látom meg, hogy kényesen érintené ez a téma.

-Nincs szükségem barátnőre. - mondja ki egyszerűen -Én a jövőmet szeretném felépíteni először és utána, ha úgy alakul, akkor jöhet valaki mellém. De addig nem.

A felismerés villámként csap belém, hogy neki is hasonló tervei vannak mint nekem. Nem mintha másoknak nem lehetnének ilyen tervei de, hogy két különböző korosztályú személy vélekedne így, és ráadásul a mai világban.

-Ennyire meglepett? - nevet fel és kezével letörli szám szélén kicsurgó nyálamat. JESSZUS!

-Öhm, hát... Nem gondoltam volna, hogy egyezne a gondolkodásunk. - nyöszörgöm el az előbbi gondolataimat -Mármint...

-Értem. - vigyorog és a plafont kezdi el bámulni -Sokkal inkább olyan lányt szeretnék magam mellé, aki fiatalabb, egyezik a gondolatmenetünk, okos, figyelmes és a föld másik végén él.

-MI? - ülök fel hirtelen az utolsó pár szavára.

-Tudtam, hogy ezen meg fogsz lepődni. - kezd el retardált fejemen röhögni, majd mikor látja, hogy én ezt nem tartom annyira viccesnek, elkezd magyarázkodni -Sosem tudtam eddig úgy szeretni egy lányt, akit minden nap láthattam, és találkoztunk. Bár nem is volt annyi tapasztalatom ebben, de tudom, hogy nem tudnám már minden nap elviselni őt.

-Ugye tudod, hogy ezt most hülyén magyaráztad el, oppa!? - nézek rá teljesen komolyan.

-Jajh! - ül fel ő is -Tudom, de nem is gondoltam olyan szinten komolyan magyarázni. - szemeivel madarat lehetne fogatni, annyira csillognak.

Soha nem találkoztam még egy olyan eltökélt emberrel mint ő, pedig apuék miatt, sok mindenkivel megismerkedhetek. Annyira eltökélt és egy ilyen komolytalan gyereket kell tanítania, aki nem is jöhetne szóba nála. Hogy is gondolhattam, hogy tetszhetnék neki...?

-Mi a baj? Hirtelen úgy elkomorult az arcod. - húzódik közelebb, mire egy kicsit megijedek -Megijedtél?

-Öhm... Szerintem most már hozzáfoghatunk a tanuláshoz. - állok fel, és menteném magam, hátha így nem kavarognak ilyenen az agytekervényeim.

-KiKi, mi a baj? - hirtelen csuklóm köré fonódik puha, mégis csontos keze és gyengéden maga felé fordít -Nekem elmondhatod.

-Semmi, oppa. Csak elbambultam. - mondom semleges arckifejezéssel.

-KiKi... - áll fel ő is és közvetlenül előttem áll meg, míg én a földet pásztázom -Tényleg ennyire nem bízol meg bennem? - kezével lassan arcomra simít és államnál felemeli a fejem, hogy csodás szemeibe tudjak nézni.

-Nem az oppa, csak furcsa érzéseim támadtak. - tekintetem viszont még most is mást talál érdekesebbnek.

-Mondd el! - mondja határozott, azonban gyengéd hangnemben.

-Úgyis rosszul értelmeznéd. - lépnék egyet hátra, de derekamat körbefonja egyik erős karja -Mit... - viszont mielőtt elkezdhetném mondatomat, Yoon Gi addigra szájával veszi birtokba beszélőkémet.

Egy pillanat erejéig hezitáltam, hogy visszacsókoljak-e, de végül az eszem győzött és eltoltam magamtól.

-Ezt nem szabad Yoon Gi! - lépek egyet hátra, de még akkor sem tudok mozdulni, mert karjai még mindig tartanak.

-Én megengedem. - hirtelen megfordulunk és lelök az ágyra, majd fölém mászva, ajkaimat kutatja fel, amikkel harcba lendül. Néha harap és végigszántja nyelvét alsó ajkamon, majd szétnyitom számat, hogy nyelveink táncot járjanak egymással. Amikor már nem bírjuk, elválunk egymástól, levegőért kapkodva.

-Még mindig nem tartom jó ötletnek ezt. - harapok felső ajkamba, hiszen tudom, ha anyuék idő előtt hazaérnek itt nagy hepaj veszi kezdetét.

-Ha arra célzol, hogy lebuknánk, akkor ne aggódj! Vállalom a kockázatot, hogy elveszítem az állást. - simít végig arcomon, miközben a szemkontaktust tartjuk.

-Akkor simán ugrana a munkád és aztán el is érnék, hogy ne tudj máshol dolgozni. - vezetem végig a gondolataimat -Nem akarom, hogy emiatt azt higgyék, hogy egy olyan tanár vagy, aki a diákjaira hajt.

-Én meg azt nem akarom, hogy a nap végéig húzódjon el ez. - kapja le magáról a felsőjét, majd elhelyezkedve a lábaim között a rajtam lévő lenge felsőt húzza le, míg én kissé felülök. Csókba invitál, immáron sokadjára, miközben fenekemet és combomat simogatja, én pedig hátával és oldalával teszem ezt. A levegőhiány újra elválaszt minket, viszont ekkor már nadrágját is lekapja magáról, majd felemelve a csípőmet, lecsúsztatom a nadrágomat, amit Yoon Gi húz le lábaimról. Ahogy tekintetem testére kúszik, akaratlanul is elidőzök ágyéka tájékánál, amire beharapott alsó ajakkal reagálok, majd továbbvezetve felsőtestére, kissé kockás hasát vélem felfedezni.

-Tetszik a látvány? - mászik fölém és lassan csókolgatni kezdi nyakamat, néhol erőteljesen megszívja a bőröm és végignyalja a területet. Bal kezével elkezd lent is kényeztetni , ami jó pár nyögéssel és morgással fogadok. Érzem, hogy egyre csak nedvesedek és ha nem hagyja abba most, akkor hamar el fogok élvezni.

-Yoon Gih... - lihegem nevét, mire abbahagyja nyelvével való kényeztetést és rám pillant -Térjünk át másra! - ekkor lejjebb húzza bugyimat és két ujját rögtön megérzem a hüvelyemben, amint tágítja azt -JÉZUSOM!

-Lazíts! - lihegi nyakamba, míg egyik kezem lekúszik boxerjéhez és rámarkolok férfiasságára, amikor is egy erőteljes morgás hagyja el száját.

Tapintatosan kezdem el masszírozni, miközben egyre csak lassul a lent végezendő munkája.

-Hagyd, hogy csináljam, vagy tényleg el fogok menni idő előtt! - kihúzza belőlem ujjait, majd lenyalva ujjait a melltartómat csatolja ki egy kis segítséggel.

Ahogy kitárulkoznak kebleim szemei előtt, a látványtól alsó ajkába harap és lassan, mégis izgatóan masszírozni kezdi azokat. Az érzéstől rögtön hátracsapom a fejem és kiélvezem, hogy kényeztet, majd hirtelen abbahagyja és amikor kinyitom a szemem már csak azt látom, hogy teljesen meztelenül mászik lábai közé. Melleimhez hajol és szopogatni kezdi, amitől végigfut rajtam a hideg, és ahogy megérzem merevedését a nyílásomnál, majd a hüvelyemben egy hangos nyögés hagyja el mindkettőnk torkát. Egyre csak beljebb tolja, ami egy kevés fájdalmat okoz, de nem is sokára ezt felváltja az élvezet és a többet akarás vágya is. Karjai megszorításával jelzem, hogy megszoktam a helyzetet és nyugodtan veszi tudomásul, hogy elkezdheti, amire mindketten vágytunk már. Ahogy ki-be mozog újabb nyögéseket engedek el, de ő sem habozik kiengedni hangját. Lábaimat a dereka köré emelem, hogy jobb szöget nyújtsak, majd egyre többször lök rajtam, gyorsabban és erőteljesebben. A kéj egyre csak eluralkodik testemen és vonaglok alatta. Jó pár lökés után érzem, hogy hamarosan a csúcsra érek, amit megérezve Yoon Gi, még az eddiginél is gyorsabb tempót diktál, majd egymás után elélvezve pár lökés után kihúzódik belőlem és mellém fekszik. Lihegések sorozata tölti be az egész szobát és ahogy felé pillantok, szembetalálkozok csillogó szemeivel, amikbe izzadt haja lóg bele.

-Megismételjük máskor is? - harapja be alsó ajkait, közben kezével hajamat a fülem mögé túrja.

-Ha adódik rá alkalom, mindenképp. - közelebb kúszok hozzá és egy szenvedélyes, nyelves csókba vonom bele, amit örömmel fogad.

***

-KiKi! - szól be anyu, mikor a matek házimat készítem -Le tudnál jönni egy kicsit?

-Persze. - komor hangjától kicsit megijedek, hiszen sosem szokott így hozzám szólni, de még máshoz sem. Lesétálunk a nappaliba és apu felrobbanni készülő arcával és Yoon G kérdő, értetlen tekintetével szembesülök. Anyu csak apu mellé sétál és az előttünk lévő tévé képernyőjére mutat, amire félve rávezetem tekintetem. Bekapcsolják és ahogy elindul a videó rögtön elönti a fejem a vér. Soha nem kerültem még egyetlen ilyen kínos szituációba, mint most. Amikor anyu úgy véli, hogy eleget láttam, hogy felfogjam, megállítja és kikapcsolja.

-Mit jelentsen ez? - kérdezi apa a kanapé támlájába markolva.

-Ti most komolyan bekameráztátok a szobámat? - kérdezek vissza valamely szinten felháborodva.

-Most komolyan te vagy, aki számon kér minket, miközben lefeküdtél a magántanároddal? - mutat mérgesen anyu a mellettem álló Yoon Gi-ra.

-Asszonyom, én teljes mértékben vállalom a felelősséget. Én voltam az, aki...

-Ki ne merd mondani! - mondja apu lassan tagolva, szikrákat szóró tekintetével -Azt akarom, hogy most azonnal tűnj el innen és természetesen többet nem jöhetsz tanítani a lányomat! De máshol sem taníthatsz senkit!

-APA! - szólok közbe, mire rám emeli tekintetét -Te egyáltalán gondolkozol is?

-Most fejezd be kisasszony, különben soha nem mehetsz többet! - utasít kimértem.

-Tudod mit? Leszarom. - rántom meg a vállam és ahogy látom döbbent tekintetük, rögtön fogom magam és a kijárathoz igyekszek.

-Most hova mész? - kérdezi döbbenten anyám.

-El innen egy időre. - ahogy kilépek az ajtón becsapom magam mögött azt, jó hangosan, majd elindulva az utcából a városba igyekszek. Csak akkor fordulok már hátra, amikor egyre sűrűbben és hangosabban hallom meg a nevem kiáltását.

-Ne menj el így hirtelen sehonnan többet, mert nem lesz jó vége! - ölel magához hirtelen Yoon Gi és simogatni kezdi a fejemet -Megijesztettél.

-A szüleim nem? - viszonozom gesztusát és nagyot sóhajtok, pár könnycseppel a szemem sarkában.

-Egy kicsit talán ők is. - kuncog fel és lassan eltol magától -Menj haza!

-Na ezt most felejtsd el, mert én oda nem megyek egy ideig! - hátrálok egy lépést és karba tett kézzel pillantok rá.

-Hogy veled mennyi baj van... - túr hajba és megragadva kezemet elkezd húzni. Már épp kérdezném, hogy hova megyünk, de ő megelőz: -Nálam leszel addig, amíg le nem nyugszol.

Halvány mosoly jelenik meg arcomon és hamar odaérünk hozzá. Elég közel van a lakása a miénkhez.

***

Két hétig voltam Yoon Gi lakásán, amíg teljesen le nem nyugodott mindenki, ami igazából már másnap megtörtént. Viszont én és a makacsságom semmiképp nem akarta újra látni a szüleimet, főleg azért, mert képesek voltak bekameráztatni az egész házat - mint kiderült - azért, mert féltettek, hogy hülyeséget csinálok, míg ők dolgoznak. Na most akkor ki is az ütődött? Az, aki lefekszik a magántanárával, vagy az, aki ezt csinálja? Szerintem egyértelmű. Mindenesetre egyikőjük sem akadt ki, amin nagyon meglepődtem, nem kell ragoznom miért. Megegyeztünk, hogy Yoon Gi továbbra is taníthat engem és leszedetik a kamerákat mindenhonnan. Hogy Yoon Gi-val mi a helyzet? Nos, vele azóta is ezt az intim sportot űzzük és eddig nem tud leelőzni senki minket.

-KiKi! Kész vagy? - kérdezi oppa a nappaliba érkezve.

Most jött el az a hét, hogy visszamenjek a szülőházba, és egy fontos dologra áldoztam rá magamat. Mégpedig nem másra, minthogy elkezdjek dolgozni és az összegyűjtött pénzből el akarok majd költözni otthonról minél hamarabb. Már jóval elmúltam tizennyolc és egy kicsit szeretnék önállósodni, amit anyuék nem is gátoltak meg, hiszen a bátyáim is ilyen korukban költöztek el.

-Igen. - nyomok egy csókot szájára.

Kisétálunk a házból, ő bezárkózik, majd kézen fogva kezdünk el sétálni az utcán, egyenesen haza.

-Szeretlek. - mondja tökre spontán.

-Ezt hirtelen, hogy? - pillantok fel rá és elmosolyodok -De amúgy én is téged.

-Te elvörösödtél? - hajol lejjebb, hogy közelebbről lássa arcom, de elfordítom az ellenkező irányba.

Ekkor hirtelen beránt egy kisebb, elhagyatott utcába és nekinyom az egyik régi épület falának.

-Mit csinálsz? - pislogok nagyokat -Akár meg is láthatnak.

-Itt nem, de amúgy sem érdekelne. - nyal végig ajkain és lefogva kezeimet egy hosszú, mély csókot kezdeményez.