2015. április 6., hétfő

You and I +18 - JiKook

-Ajj nem már hyung!! - tolom el JiMin-t.
Ma már nem tudom, hogy hányszor mászott már az arcomba, hogy csináljunk valamit. Tényleg nagyon bírom csak néha már nagyon idegesítő.
-De-de-de Kook. - szontyolodik el, ahogy eltolom magamtól.
-Tényleg sajnálom hyung, de most nincs kedvem semmihez.
Nem szól semmit csak mérgesen betrappol a szobánkba és hangosan becsapja maga után az ajtót.
Jaj, ne máár! Most mehetek megvigasztalni őt. Kifújom a levegőt és követem őt, de ahogy nyitnám az ajtót a zár nem enged be.
-Kérlek JiMin, engedj be! - kérlelem hangosan, de semmi válasz -Kérlek szépen.
-Gyere. - halkan de mégis meghallom hangját, majd a zár kattanását is és belépek.
Elképedve folyik arcomból minden vér, ahogy meglátom JiMin kisírt arcát.
-Hyung... - kapom szám elé kezem.
Ő bezárja kulcsra az ajtót és lehajtott fejjel ballag az egyik ágyhoz. Vagyis ballagna, ha én nem kapnám el a karját és vonnám egy szoros ölelésbe. Ismét zokogni kezd és szakadozva veszi a levegőt.
-Shh... Ne sírj hyung! Bocsánat amiért úgy viselkedtem, kérlek ne haragudj!
Hirtelen felemeli a fejét, kicsit pipiskedik és gyengéden megcsókol. Teljesen elvesztem a fejem, nem tudom mi történik velem, de ez a dolog nagyon tetszik.
Kezeit levezeti derekamra és az ágyékához húzza az enyémet.
-Szeretlek Kookie. - válik el ajkaimtól, ám most én kezdeményezek egy újat.
Édesebb a csók, mint gondoltam volna. Erőszakosan tépem pólóját, ami a szoba egyik pontjába kerül, jó messze tőlünk. Ezután lehámozom róla melegítőjét és hátra fele kezdem vezetni, hogy az ágyon kössön ki. Abszolút beindított és most remélem nem akar faképnél hagyni.
-Most te jössz. - mondja határozottan.
Nem értem ez mire mondja, de ahogy az én pólómat is leveszi és nyakamat kezdi csókolgatni rögtön beugrik. Hasfalamat simogatja, miközben én sóhajtások között élvezkedem.
-Tetszik? - kérdezi a fülembe suttogva, ami még jobban beindít. Áh, nem fogok magammal bírni.
-Nagyon. - mondom, közben eldöntöm az ágyon és fölé mászva ismét megcsókolom, de hamar elszakadok tőle és lejjebb cikáznak szemeim. Boxerében meglátom kitüremkedő férfiasságát, ami azt illeti én sem vagyok másképp odalent. Ez nagyon is felbiztat és nyakát kezdem behinteni csókokkal és néha meg is szívom itt-ott. Eközben ő sóhajokat enged szabadjára, feltüzel kéjes hangja. Lejjebb haladok és elérek mellbimbójához. Körbecsókolom és végignyalom, egészen a köldökéig egy nyálcsíkot hagyva.
-Kook... Mmm... Már nem bírom sokáig. - felpillantok rá és látom szemeiben azt a csillogást mit máskor soha.
-Ígérem gyors leszek.
Leérek boxerének korcáig és alsó ajkamba harapva húzom le azt. Ahogy lehúzom azt róla eldobom egy messzi sarokba, majd nyomok egy puszit hímvesszőjére.
-Kook~~
-Még pár perc JiMin. - egy gyors puszira felhajolok hozzá és rögtön két ujjamat vezetem be belé, amit egy hangos sóhajjal díjaz.
Alig fél perc múlva elég tágnak érzem, így megkérem, hogy vetkőztessen le. Mindent csigalassúsággal csinál, de annál élvezetesebben és gyengédebben. Ahogy alsógatyám is lekerül rólam megfog és fordít helyzetünkön ér rám ereszkedik.
-JiMin!!! - markolok bele fenekébe és érzem, hogy teljes egészében benne vagyok.
Először lassú tempóban kezd mozogni, de utána gyorsabbra veszi a tempót. Ezt addig csinálja, amíg megérzem, hogy megremeg így gondolkodás nélkül átfordulok és én folytatom tovább. Érzékien körbefogom tenyeremmel hímvesszejét és lassan húzom rajta bőrét, eközben ő hangos nyögésekkel és sóhajokkal mutatja ki tetszését. Pár percen belül elélvezek és belé eresztem ondómat és hyung-om is elélvez, erőtlenül hullok le rá. Mindketten kapkodjuk a levegőt, de én eközben lekúszom róla, hogy némi levegőhöz is jusson.
-Annyira szeretlek JungKook. És sajnálom, hogy néhányszor olyan erőszakos voltam, csak szerettem volna a közeledben lenni. - fordul felém és tekintetével szinte megigéz, annyira szép.
-Én nem tudom mit érzek, de valami jót. - vezetem kezem arcára és mosolyogva megsimítom -Ebben biztos vagyok.
Közelebb von és egy érzelem teljes, hosszú csókba mélyíti mindazt, amit érez. Nyelvével köröz párat szám körül, majd táncra hívja az én ízlelőszervem is.
Azt hiszem egy olyan dolgot tapasztaltam meg, ami nagyon is kedvemre való.


2015. április 5., vasárnap

Amikor a magasság sem számít - Suho (2)

-Hé srácok! - halljuk meg BaekHyun hangját, amint pár méterre tőlünk áll a lépcsőfordulónál -Gyertek fele egy kicsit a tetőtérre.
-Minek? - kérdezzük egyszerre Suho-val, mire egymásra pillantunk.
-Ez ijesztő volt. - jelenti ki.
-Reméltem, hogy nem csak én érzem így. - indulok neki, majd Suho követni kezd.
Vagyis ez nem nevezhető követésnek, hanem neki is ugyanaz a végállomása mint nekem. Ajj, de mindegy is.
Odaérve a lépcsőfordulóhoz már nem találtuk ott BaekHyun-t.
-Hova lett ez a tökkel ütött? - mérgelődött Suho.
-Itt vagyok. Gyertek már! Mindenki itt van már.
-De minek? Így is fáj a lábam. - lépek fel az első lépcsőfokra és megremeg lábam.
-Ho! Jól vagy? - kap el oldalról Suho.
-Igen, csak a tesi óra után nem bírom magam annyira tartani. Köszönöm. -adok magyarázatot mosolyogva, amit ő viszonoz is.
-Akkor gyere! - fogja meg kezem és lassan tipegünk fel a lépcsőfokokon.
Keze érintésével szikrázni kezdett az érintett bőrréteg és a szívem gyorsabban lüktetett. A vérkeringésem is szaporább lett és a hideg rázott.
-Miért kell ennek a lépcsősornak ilyen magasan lennie? - fújtatott Suho.
Hamar felértünk a lépcsősor tetejére és valóban ott volt az összes majom felsorakozva a tetőtéren.
-Végre már! - lélegzett fel KyungSoo.
-Ti együtt vagytok? - vigyorgott bárgyú mosolyát bevetve Tao.
-Nem. - mondtuk ismét egyszerre, erre egymásra kaptuk tekintetünk.
-Ez még mindig ijesztő. - mondja Suho.
-Mert ez még csak a második eset. - elereszteném a kezét, de mintha vonakodna ettől.
Fejét elkapja, végül elengedi kezem. Okéééé. Ez bizarr volt.
-Miért hívtatok fel minket? - kérdem keresztbe tett kezekkel.
-Hááát... - kezdi el Chen, de MinSeok közbevág.
-Menjetek már el egy randira! - törtető hangján kicsit megilletődtem, sosem volt még ennyire... Hogy is mondjam? Erőszakos.
-Xiumin! - szól rá Suho, mire ismét megrázkódok egy kicsit.
Mikor változtatok meg ennyire fiúk? Pedig nem vettem volna észre az évek során, hogy másfelé irányult volna a természetük.
-Ha te nem teszed meg az első lépést, akkor majd mi segítünk! - szól bele Jongin.
-De nincs szükségem segítségre. Meg tudom oldani saját magam is. - Suho...
-Miről van szó srácok? - kérdezem félve, mert hát ahogy most kitörtek a burkukból ki tudja engem, hogy szólnának le.
-Suho szerelmes. - böki ki Yifan.
-Kris maradj csöndben! - inti csendre a srácot.
-Suho! - fordulok felé -Miről beszélnek?
-Semmiről. - tekintete szúrós volt és félelmet keltő -Semmi közöd hozzá.
-Ohh... - hajtom le a fejem és lassan érzem a hangja mélységének a következményét a torkomban -Akkor nincs is rám itt szükség.
Karba tett kézzel, lehajtott fejjel és megalázva haladok le a tetőtérről hallván még Suho hangját, hogy menjek vissza. Ám ez egyáltalán nem hat meg, megismertem azt a Suho-t, akit nagyon is megkedveltem... és ez a valódi énje. Mondhatni nagyot csalódtam. Eszeveszettül nagyot. Egy nedves könnycsepp fut végig bal arcféltekemen szárazságot hagyva maga után. Hangos léptek sorozatát hallom meg magam mögött. it léptek? Mintha egy egész elefántcsorda lenne, viszont nem fordulok hátra.
-KiKi!!! - kiált utánam LuHan, de nem fordulok hátra. -KiKi légy szíves, áll meg! - kapja el karom és óvatosan maga felé fordít.
-Mi van? - hangomból duzzogás és megbántás sugárzott.
-Te sírtál? - képed el és gyorsan magához húz.
Ahogy ölel folyamatos zokogásba kezdek megragadva ingjét. Közben simogatja fejem és csitítgatni próbál, ami be is válik. Sírásom enyhül így már a szemébe tudok nézni. Utálok sírni, olyan megalázó.
-Ne haragudj Suhor-ra! Nem tudja korrigálni az érzéseit, amióta...
-Amióta szerelmes. - fejezem be a mondatát -De miért rajtam tölti ki a dühét akkor?
-Mondom... Nem tudja korrigálni az érzéseit veled szemben.
-Én megértem, de miért... Mi? - most esik le mit mondott.
-LuHan!!! - kiáltások sorozata töri meg beszélgetésünket, amin ő nevet.
-Luh... Han! - ér hozzánk Suho lihegve és térdére támaszkodva szedi össze magát -Neh... mondj... nekih... semmit.
-És miért ne mondjon? - nézek le rá flegmázva.
-Mert én akarom elmondani. - veszi továbbra is kapkodva a levegőt -Jézus, milyen hosszú az a lépcsősor!?
-Hallgatom a magyarázatod! - türelmetlenkedek -Szeretnék még haza is menni.
-Jó. - áll fel végül, LuHan ellép mellőlem és immáron szemtől szemben vagyok azzal a sráccal, aki fontos nekem. -Huh... Öhm... Az előbbit nagyon sajnálom. Tényleg én nem voltam ura az érzéseimnek.
-Nekem csak azt mond el, hogy miről beszéltetek, amiért úgy viselkedtél velem. Tudtommal én nem ártottam neked egy rossz szóval sem.
-Tényleg nem és... Szerelmes vagyok... egy lányba.
-Rögtön gondoltam, hogy nem egy fiúba. - nevettem fel.
-Nyögd már ki ember! - sürgeti őt ChanYeol.
-Fogd be! - pillant rá, majd vissza rám.
Óvatosan megfogja a kezem, mintha forró lenne.
-Öhm... Te vagy az a lány.
Kikerekedett szemekkel bámulok rá, leépült aggyal és tüdőben rekedt levegővel.
-He? - meglepődöttségemben csak ennyit tudok kinyögni.
-Szeretlek. - mondja félve.
Kezét derekamra helyezi, így közelebb húzva magához, a másik kezét tarkómra teszi és megcsókol. Reagálni sem tudok másodpercekig, de végül én is belelendülök és egyneruhájánál fogva magamhoz húzom.
-Húúú!!!! - hallattszódik a társaságtól, nem is tudom, hogy ez az örömük vagy a megdöbbenésük kifejezése.
-Végül csak nem kellett összezárni minket. - harapok bele alsó ajkamba, ahogy elválunk egymástól.
-Na igen. - hajtja le a fejét, majd ismét rám néz -Mit szólnál, ha holnap elmennénk egy cukrászdába. CSak ketten, nélkülük. - bök a majmok felé.
-Csábító ajánlat... - nevetek fel -De holnap hat órám lesz.
-Nekem is. - húzza mosolyra a száját.
-Akkor semmi akadálya. - viszonozom gesztusát és egy mélyebb, viszont rövidebb csókba invitálom.


2015. április 2., csütörtök

Amikor a magasság sem számít - Suho (1)

Tudod milyen érzés a suli, vagy legalább a barátok közt a legalacsonyabbnak lenni? Tudod milyen érzés, amikor mindenki töpszlinek, törpének és ennek szinonimáival csúfol? Hát én igen. Határozottan IGEN. A legnagyobb poén az, hogy a legjobb a legjobb barátnőm Anna - aki a második éve cserediák nálunk a háromból -, hogy míg én a legalacsonyabb, addig ő a legmagasabb az osztályban. Ő a colos, én a gnóm, ez így van rendjén. Bár míg engem halálig üldöznek a cukkolásommal, addig őt ez hidegen hagyja.
De hogy ne csak magamat sajnáltassam - ami érdekes lesz, mert a ,,kis affér" áldozata én lennék és egy fiú osztálytársam. Hogy tisztában legyetek minden apró dologgal ismertetem, hogy ő milyen is valójában. Suho egy rendkívül jó tanuló, mindenből ötös és nem ismer lehetetlent. Ám, ha nincs az iskola közelében, sőt, ha nincs tanórákon egy igazi ördög tud lenni a haverjaival együtt. Ha nem ismerném őket azt hinném, hogy másodperceken belül megölik egymást egy-egy bunyó alkalmával. Lehet, hogy azt gondoljátok, hogy egy koreai iskolában nincs ilyen, de nem az! A mi iskolánk eléggé különbözik a többitől, viszont a tanulmányi átlaga minden tanulónak itt is makulátlan. Sok időt fordítunk a jövőnk építésére, igaz nem annyit, mint egyéb többi iskolában, de igyekszünk a legjobbat nyújtani.
Viszont eltértem a tárgytól. Összefoglalva ez egy ,,szabad" iskola. A tanítás legkésőbb délután négykor vége, és a szünetekben elvetemült játékok folynak. - Persze, bizonyos határokon belül. -
Az egész egy hétfői nap kezdődött. Mint mindig, akkor is nagy boldogan és üdén indultam el otthonról... Kit akarok hülyíteni? Senki sem szereti a hétfő reggelt, mennyire jó vicc, bár én nem nevetek rajta.
Tehát... komor fejjel elindulok az utcán egyenes menetben a buszmegálló felé, és percre pontosan megérkezve felszállva rá, bérlettel a kezemben, majd helyet foglalva a hátsó kijárathoz közel. Már reggel sokan vannak a buszon, így mikor a suli előtti megállóhoz érkezünk vízfolyásként jutok ki a járműből. Anna épp akkor húzta a füldugót.
-Jó reggelt! - mosolyog rám vidáman.
-Jobbat! - ásítok, majd elindulunk az épületbe.
-Na! Mi ez a morcos kedv?
-indig ilyen vagy HÉTFŐ reggel. - hangsúlyozom ki azt a bizonyos szót.
-Nem. Ma különösen morci vagy.
-Állapítsd meg, hogy űrlény vagyok. - húzom el a szám.
-Tudom már! - esik le neki a tantusz -Ma van a szülinapod!... Boldog Szülinapooot!! - vidult fel.
-Köszi. - valahogy az ilyen megnyilvánulásokra sosem tudtam jól reagálni.
-Legyél már boldog! Ma van a17. születésnapod! - mondja a kelleténél hangosabban.
-Hangosabban nem tudnál beszélni? - fogom be a száját, de gyorsan le is hámozza.
-De miért?
-Mert. - sétálok tovább.
-KiKiii! - fut utánam, hogy utolérjen -Mond már el!
-Jó, de akkor keressünk biztos helyet a beszélgetésre. - gyorsan rápillantok a karórámra -A fiúk öt perc múlva itt lesznek. Az bőven elég a történet elmeséléséhez.
-Ez valami hadi titok?
-Sssshhh. - fogom be ismét a száját. -Mennyünk a csarnokba. Talán nem oda mennek elsőnek.
Megindultunk és gőzerővel trappoltunk - legalábbis én biztos - egészen a tornacsarnokig. Mivel az o.főnk. a tesitanár így mi is kaptunk egy kulcsot. Hogy miért? Az ne lényeg, sőt. Semmi lényege nincs.
-Na mondjad már! - nyavalyog.
-Na most már tudunk beszélni.
-De miért ilyen titkos?
-Mert, ha véletlenül itt lennének azok a majmok akkor eszükbe jutna és megint elcsesztem egy órát.
-De mondjad már! - sürgetett.
-Jól van, csak maradj csöndben! Szóval... Tavaly, ahogy beteg voltál a születésnapomon nem tudhattad, meg két évvel ezelőtt sem tudhattad, ezért elmondom részletesen. ChanYeol-ék kitalálták, hogy Suho-val bezárnak kettőnket.
-Bocsánat, hogy a szavadba vágok, de miért,
-Mert, hogy összeillünk Suho-val és milyen édesek vagyunk és a többi.
-Ahaaaa... Most már értem, folytasd!
-Szóval bezárnak kettőnket a suliszekrényünkbe, vagyis a kabáttartóba és egy órát bent kell lennünk, hátha járni kezdünk. Ezért nem akarom, hogy a fülükbe jusson, bár biztos, hogy az eszükben van.
-De te kedveled Suho-t, nem?
-De kedvelem, de nem biztos, hogy szeretnék kapcsolatot.
-Akkor miért nem mondod el ezt nekik?
-Nekik aztán lehet magyarázni. Tavaly már próbáltam a kis affér után, de nem nagyon hatotta meg őket.
-Srácok! Itt van! - hallottuk meg BaekHyun hangját, amint a csarnok ajtajában állt meg.
-Meg fogok halni. - nyeltem egy nagyot.
-Boldog Szülinapot KiKi!!! - mondják kórusban, majd minden srác körém gyűlik és kezdetét veszi a ,,Fojtsuk meg KiKi-t a jelenlétünkkel!" haditerv.
-Srácok légyszi! Srácok! - próbálom őket eltaszítani, de kevés szerencsével.
Ezt még pár másodpercig tartják és utána már szabadon engednek.
-Köszönöm. - ülök le kókadtan az egyik padra beletörődve a sorsomba.
-Tudod KiKi... Már annyira vártuk mindannyian ezt az egy napot. - csücsül le mellém ChanYeol.
-El tudom képzelni. - dőlök hátra.
-Ma milyen óráitok is lesznek?
-Angol, ének, rajz és tesi.
-Hmmm... Akkor elviszünk rajzról. Mit szólsz?
-Ne is álmodj róla. - háborodtam fel -Talán tesiről, de a többi óráról nem.
-Mi az, hogy talán? - kérdezi SeHun.
-Úgy, hogy nem biztos, hogy elmegyek akármelyik óráról is. Várjátok ki a sorotokat!
-De durci vagy. - huppan le másik oldalamra Lay. -Nem örülsz, hogy születésnapod van?
-Nem. - vágtam rá, majd felállok és hepciáskodva kicsörtetek a csarnokból. Még hallom, hogy hangos nevetést hallatnak és valamit Suho magyaráz, de egyáltalán nem érdekel. Szaporán veszem a lépteimet az első óránkra, vagyis az angol terembe. Mérgesen ledobálom a táskám, leülök a székemre és várom a fekete levest, azaz az utolsó órát.

xxx

5... 4... 2... 1 és csengő!!! Az osztálytársak csordaként trappolnak ki a rajzteremből, viszont én csigalassúsággal haladok, mellettem Anna-val.
-Nem mehetnénk kicsit gyorsabban?
-Nem. Nem én tehetek róla, hogy ilyen hosszúak a lábaid.
Az előző órai szünetben megkerestek minket a srácok, hogy a csarnok elé menjünk. Csak azt nem értem, hogy hova akarnak bezárni!? Az öltözők messze vannak és egy kabáttartó sincs a közelben.
-Hol vannak? - kérdezem a nagy semmitől, hiszen, tudom, hogy nincs itt senki.
-Nem tudom. - szól egy hang mögülem.
A szívemhez kapok ijedtemben és hátrafordulok.
-Úristen Suho! Tudod mennyire megijesztettél?
-Bocsánat. - dől a falnak -Nem szándékos volt.
-Semmi gáz. Neked is azt mondták, hogy ide gyere?
-Igen. Viszont azt nem tudom, hogy ők hol vannak. - sóhajt egy nagyot.
-De hisz a haverjuk vagy. Akkor te miért nem tudod?
-Hé srácok! - halljuk meg BaekHyun hangját...