A hosszú repülőút után
megnyújtóztatva testem az Incheon-i repülőtér főbejáratához sétálok négy
bőröndömmel, amiket egy kiskocsin tolok, és egy kisebb táskámmal, amit a
repülőre vittem fel. Arcomat egy kerek lencsés szemüveg és egy fekete, fejre
húzhatós sapka takarja, ami eléggé fedi kilétem, ámbár ezüstszürke hajam így is
nagy feltűnést okoz az emberek körében. Igyekszem kiutat keresni a hamarosan
feltörő felhajtás, kiáltások sorozata előtt. Mihamarabb kilépkedek a fekete és
méregzöld Koenigsegg-hez, aminek a kormányánál a menedzserem vár félmosollyal.
Ahogy a csomagtartóba
rakom a csomagokat, feltűnésmentesen viszem vissza a kiskocsit, s sietve megyek
vissza. Igyekszem nem nagyra feltolni a kocsi ajtaját, de ez a jármű látványa
mindenkinek a figyelmét felkelti. Nem hiába tetszett meg nekem is annak idején.
-
Milyen volt az út? – pillant rám BangMin
és fél kezével ölel meg engem.
-
Borzalmas. Alig tudtam pihenni. –
válaszolok kérdésére és szemügyre veszem a tőlem hat évvel idősebb nőt – Nem
mondanám meg rólad, hogy férjes asszony vagy. Pláne nem ezzel a világosbarna
hajszínnel. Csodásan nézel ki.
-
Ugyan Ruby! Ne túlozz! – kuncogja el
magát. Semmit sem változott másfél év alatt. Ugyanaz a fiatalos,
szabad szellemű, okos és kedves nő, aki annak idején a menedzserem lett. Ahogy
belépett a mosolygós, vidám arcával tudtam, hogy nagyon jól ki fogunk jönni.
-
Én sosem túlzok.
-
Mellesleg – pillant a fekete fűzőszerű,
pánt nélküli felső mellrészére, amit csak egy kékesszürke pulóver takar – te is
jól nézel ki.
-
Chh. – vigyorodok el – Ez csak a
látszat.
-
Tényleg készen állsz arra, hogy újra a
BigHit-nél dolgoz? Ő is ott lesz. A főnök már a haja kilencven százalékát
elvesztette, miután csökkent a bevétel. Nyugalmat hozol neki, ha dolgozol.
-
Nagyon jól tudom, sőt! Ő maga fel is
hívott és jó pár órát beszélgettünk. Azt mondta, hogy nagyon hiányzok az itteni
rajongóknak és ő is hiányt érez. Eddig biztonságban tudott, ha Szöulban voltam,
de amióta elutaztam Amerikába érezte, hogy ha hamarosan nem térek vissza, neki
annyi.
-
Túlságosan a szívére veszi a sorsod. –
indítja be a motort – Már-már lányaként kezel.
-
Lehet benne valami. – dőlök hátra a
kényelmes ülésben – Jézusom! Imádom ezt az autót.
-
Ha annyi rongyom lenne, mint ahányszor
ezt elmondod, már a felső tízezerhez tartoznék.
-
Akkor is fantasztikus kocsi. – simítom
végig kezem az ajtó huzatán, és lazán elnyújtózom a szürke huzaton.
-
Viszont egy mondatomra nem reagáltál. –
érzékelem fülemmel Min hangját, míg én szemem pihentetem.
-
Mégpedig? – kérdezek rá.
-
Készen állsz újra ott dolgozni? – egy
pillanatra elhallgat, majd sóhajt és érzem, hogy előhozza azt a témát, ami
engem valójában nyom belülről. – Fogalmam sincs, hogy Suga túllépett-e a
szakítás után, de ha igen, akkor…
-
Akkor csinálom azt, amit azelőtt. –
szavába vágva tudatom vele az elhatározásom. – Ami történt, megtörtént. Hiába
fáj, nem rágódhatok rajta, mert vannak fontosabb dolgok is.
-
Hiányzol nekik. – mondja teljesen
eltérve a témától. Ő sem szeretné ezt firtatni, látom.
-
Ők is nekem. Olyanok, mintha a bátyáim
lennének, de egyben a legjobb barátaim. – halvány mosoly húzódik számra, ahogy
az ablakon kifele bámulva jutnak eszembe a csöndet nem ismerő bandatagok.
Fantasztikus srácok.
-
Valóban szoros a kötelék köztetek. Ez
onnan is látszott, hogy Jin majdnem sírt, amikor búcsúztatok el. – idézi fel a
másfél évvel ezelőtti történteket.
-
HoSeok sírt is. – vigyorgok.
-
Szegényke nagyon szomorú volt sokáig.
A
társalgásunk itt megállt és mosolyogva folytattam a külvilág tanulmányozását.
Rengeteg idő mire odaérünk Szöulba és addig össze is kell szednem a
gondolataimat. Valóban képes leszek Yoon Gi jelenlétében dolgozni? Új dalokat
komponálni, vagy egyszerűen csak beszélgetni?! Fogalmam sincs. Ez majd csak
akkor derül ki, ha odáig eljutunk. De hogy valójában miért is voltam én
Amerikában másfél évig?
Tavaly
január környékén történt, hogy Yoon Gi és én fél éve voltunk együtt. PD-nim
megmondta előre, hogy nem lesz jó vége, ezért nem is tette publikussá a dolgot
kettőnk között. Szerette volna látni ő maga, hogy jól mennek a dolgok és semmi
baj nem lesz. Eleinte minden rendben zajlott. Esténként randikra mentünk
parkokba, ahonnan hazatérve forró órák követtek, majd összebújások, reggelre
ágyba reggeli, közös munkák és munka után pár órás szieszta. Bármennyire is
sablonosnak, unalmasnak hangzik, számunkra nem volt az, mert ezeket a perceket
egymással tölthettük el. Mindent feldobott az, hogy hallgathattam őt. Annak a
személynek a hangját, aki anno a bőrömből is kivetkőztetett. Aztán karácsony
után – rögvest, amint mindenki visszatért Szöulba a saját városából – elkezdett
távolodni tőlem. Már nem ölelt és puszilt meg, amikor találkoztunk a cég
folyosóján, már nem töltött velem órákat, már nem szeretett. Majd egy
alkalommal, amikor már nagyon rosszul éreztem magam emiatt, áthívtam őt hozzám
beszélgetni.
-
Miért? – támaszkodtam a konyhapultnak,
míg a földet pásztáztam. Nem akartam a sajnálkozó tekintetét látni, ahogyan
látja a szenvedést rajtam.
-
Mit miért? – kérdezett vissza semleges
hanggal. Pár lépésre állt tőlem csak, mégis olyan volt, mintha kilométerek
lennének.
-
Ugyan Suga, ne játszd a hülyét! Tudod
jól, miről beszélek.
Nagyon
ritka alkalmakkor szólítottam a művésznevén. Ezek között volt az, amikor mérges
voltam rá. Ismertségünk alatt jó, ha kétszer volt ilyen alkalom, és akkor ez
felért hat alkalommal is.
-
Karácsony
óta nem közeledsz hozzám úgy, mint azelőtt. Mond! Mi történt? Megváltoztak az
érzelmeid? Akkor miért nem mondod el? Nem szeretsz már úgy? Mondj valamit! –
könnyeim ekkor már úton voltak a kifakadás felé.
-
Nem
most akartam ezt elmondani…
-
Akkor
mikor? – vágtam szavába idegesen.
-
Akkor,
amikor meghoztam a döntésem. Viszont úgy tűnik most jött el az idő. – többször
is mély levegőt vett, én pedig ekkor már értetlenül bámultam rá.
-
Nem
akarok köntörfalazni. – újabb mély levegőt vett – Az apám nemrég megismert egy
elég gazdag családot és azt akarják, hogy a lányuk legyen a feleségem.
-
Ennyi? - nevetek fel kínomban – Úgy tudtam, hogy
téged nem lehet irányítani Min Yoon Gi és most, az apád arra kér, hogy menj
feleségül egy olyan libához, aki azt sem tudja mi az élet, te rögtön ugrassz?
Mégis miért?
-
Azt
nem akarom veled tudatni. – mondta teljesen semleges arckifejezéssel.
-
Értem.
– bólintottam – Akkor hagyj békén! Menj innen! Soha nem akarok veled egy szót
sem váltani.
Yoon
Gi ekkor mintha szipogott volna egyet és az ajtó felé véve az irány kinyitotta
azt, és kilépett a lakásból. Mikor már az életem helyreállt volna és éltem
volna az életem, megtörte egy szerelem. Szabályosan kettétépte, elhajította
messzire, darabokra törte. Ő. Életem szerelme.
Szabadságot
vettem ki, amit a többi Bangtan srác észre is vett. HoSeok-ot felküldték, hogy
megnézze, mi van velem. Ekkor már ramaty állapotban voltam. Bíztatott, hogy nem
szabad pont nekem szomorkodnom, aki a nap kilencvenkilenc százalékában nevet és
a mosolyt csal az arcára. Viszont én erre fittyet hánytam. Lelkiztem vele közel
három órát, elmondtam mindenki kínom, bánatom neki, majd kértem, hogy hagyjanak
a fiúkkal egy kicsit. Időre volt szükségem. Hiába volt ez csak fél év
együttlét, mintha több éve boldogítottuk volna egymást és ez szörnyen
megterhelő volt számomra. Ha le lehetett volna írnom magam, akkor én lettem
volna a szépség és a szörnyből a szépség, akit még a szörny is elhagyott. A
szemeim vörösek, táskásak, könnyben ázottak voltak. Taknyos zsebkendők voltak a
szobám minden pontján, enyhe por szag lepte be a lakást. Büdös voltam,
összetört és szomorú. Mikor már két hete otthon ültem megelégeltem. Beszéltem
PD-nim főnökkel és én kértem, hogy hagy utazzam el egy időre. Jót tenne friss
levegő és más közeg. Ő nagy nehezen engedett csak el utamra és abban a másfél
évben tevékenykedtem más híres, amerikai előadókkal, amik az én ottani
hírnevemet is feldobták. Mikor már úgy éreztem, hogy ideje visszatérnem ide,
intéztem a telefonokat, a jegyet és most itt ülök, úton Szöulba.
-
Ruby! Kelj fel! Fél óra és ott vagyunk a
lakásotoknál.
BangMin
hangját a szokásosnál is hangosabbnak érzem, majd rájövök, hogy elaludtam és
talán ez is benne van a pakliban. Leveszem elaludt fejemről a szemüveget és a
sapkát, majd fél szemmel rám néz, és tátott szájjal megáll a piros lámpánál.
Rögtön kutatni kezd a lábánál és táskájából kihúz egy sminkes táskát.
-
Gyorsan pingáld ki magad, ha nem akarod,
hogy annyira megijedjenek a fiúk tőled, mint ahogy én most.
Elfogadom
a táskát és elkezdem kikenni az arcom. Hála nekem, hogy ezt a csodás autót
választottam, mert ebben még sminkelni is élvezet.
Öt
perc múlva leteszem a szemhéjtust és lehajtva a tükröt a kocsiban, elégedetten
mérem fel, hogy bizony már nincs olyan hullaszínem.
-
Máris jobb. – mosolyog orra alatt
BangMin.
Az
idő rohamosan fogy, ahogy úticélunkhoz közelítünk, a szívem egyre hevesebben
kezd el verni. Vajon örülni fognak nekem? Mi lesz, amikor meglátom Yoon Gi-t?
Leblokkolok, vagy figyelmen kívül hagyom a történteket és úgy kezelem majd,
mint a többieket? Én magam sem tudom, pedig nem ártana elterveznem mizu van,
mert pocsék rögtönző vagyok. Az igazat megvallva, bármi megváltoztathatja a
tervem, így hanyagolom.
Ahogy
bekanyarodunk abba az apartmanba, ahol a lakásom is van, szemünk rögtön kiszúr
egy sötét furgont, amiből most száll ki hét srác, valamint a sofőrük is követi
őket. Ahogyan mi, úgy ők is kiszúrják a sportautót, amiben ülünk és megállva
várnak.
-
Úgy tűnik, hamarabb kell letudnod a
köszönést, mint tervezted. - lassít le BangMin és ekkor szívem már torkomban
dobog.
-
El fogok ájulni. – veszek sorozatban
hatszor mély levegőt.
-
Nyugi! Nem Abraham Lincoln-nal
találkozol. – állítja le a motort pár méterre a fiúktól BangMin.
-
Még jó. – egy utolsó mély levegő, és
táskámba mélyesztve szemüvegem, sapkám felhúzom a hideg környezet láttán és
kezembe véve a cicababa féle táskát szállok ki a kocsimból.
-
Azt hittem már sosem fogunk látni, Ruby.
– szólal meg először SeJin menedzser, aki nagy öleléssel fogad.
-
Még jó, hogy az nekem is kínzás lett
volna. – ölelek vissza a magas férfinak, aki még magasabbnak tűnik, mint volt.
Vagy én mentem össze?
-
Nem is szóltál nekem, hogy jössz. –
hallok meg egy számomra nagyon kedves hangot, majd elengedve az ölelést, máris
kapom a másikat, amit ezúttal a pörgős HoSeok ad nekem.
-
Nekem is nagyon hiányoztál Hope. Jó újra
látni téged. – ölelem szorosan össze nyakán a karom, ő pedig a gyomromból
készül kinyomni minden elfogyasztott dolgot, amit a mai nap ettem.
-
Te fogytál. – tol el hirtelen magától és
mér végig. Kezével végigtapogatja a derekam, majd szúrós pillantással illet. –
Legalább hat kilót.
-
Nem is baj. – húzom el számat. –
Mellékesen, te sem vagy egy súlyemelő. Azt ígérted, hogy hízni fogsz pár kilót.
– duzzogok.
-
Én híztam! – emeli fel hangját, majd
látva, hogy nem éppen hiszek neki, folytatja – Másfél kilót.
-
Na, majd kifőzök valamit Jinnel. –
pillantok a mellettünk álló szintén magas srácra, akihez lassan ölelésért
lábujjhegyre kell állnom – Egyre helyesebb vagy SeokJin.
-
Mégis jóképűbb a többieknél. –
mindketten elvigyorodunk monológján, míg a többiek felmorajlanak – Neked sem
ártott meg a levegőváltozás. Sőt!
-
Hát, aki jól néz ki, az jól néz ki. –
rántom meg nem törődve a vállam, majd nevetve egy nagy öleléssel üdvözöljük
egymást.
-
Mi se maradjunk már ki! – adnak hangot
nemtetszésüknek a maknae-line, azaz TaeHyung, JiMin és JungGuk.
-
A ti türelmetlenségetek az, ami nem hagy
nekem nyugtot. – ölelem meg egyszerre a három fiút, akik nem mellesleg
fiatalabbak, mégis egy fejjel magasabbak nálam. – Ma kit üldöztetek az ideg
szélső fokára?
-
Menedzser hyung-ot akartuk, de egy óra
után abbahagytuk, mert nem használt semmit. Utána kezdtük NamJoon hyung-gal. –
mutattak a vihar ellenére is védjegyévé vált napszemüveget viselő szőke srácra.
-
Még most is nagyon menő vagy NamJoon. –
sétálok elé és vállába bokszolok.
-
Te meg még most is erőset ütsz. – nyúl
az ütést mérte testrészre, majd karjai körbefonják nyakam – Jó újra látni, hogy
semmi bajod.
-
Úgy szint. – válok el tőle. Most jön,
amire nem készültem fel sem lelkileg, sem testileg.
Alig
fordulok meg kilencven fokot újra teljes életnagyságban látom meg Yoon Gi-t,
aki ugyanolyan helyzetben lehet, mint én. Fején egy sima, fekete sapka, ami
sötétbarna haját takarja. Mindig is
gyengém volt ez a hajszín. Szemeit már nem takarja a napszemüveg, így
belenézhetek csodásan ívelt, mandulavágású, sötétbarna szemeibe. Fehér bőre,
akár a legbecsesebb porcelánbabáé is lehetne, melynek szája sarkában mosoly
bújik meg. Ahogy gyönyörű, erektől dagadó nyakán végigkúszik tekintetem,
kulcscsontján állapodik meg, mely kikandikál sötétkék, v alakú felsője alól,
amit egy fekete bőrdzseki takar. Tovább nem merek menni, mert így eléggé
elöntötte arcomat a vér a meleg érzés alapján.
Közelebb
lépek egyszerre öleljük meg egymást. Szívem atombombaszerűen dobban meg félek,
hogy megérezte. Nem akarom, hogy tudja, még mindig érzem iránta a vonzódást.
-
Nagyon hiányoztál. – dörmögi mély
hangjával a fülembe úgy, hogy még én is alig hallom.
Nem
akarom magamban még jobban nyomatékosítani, hogy szeretem, ezért eltolom
magamtól és egy erőltetett mosolyt küldök felé. Ahogy megfordulok NamJoon
elkapja kétségbeesett tekintetem és látom, hogy egy körte éppen felvillant a
feje fölött.
-
Menjünk lassan be! Kezd hideg lenni és
Ruby is biztos fáradt már. Később még sokat beszélgetünk. Ámbár itt az összes
többi nap rá. – húzza széles mosollyá száját, amit viszonzok és bőröndjeimért
sétálok. Felhúzva fogantyúikat, vállamra dobva a kistáskát kezdem el húzni, amiket
út közben JiMin, és JungGuk vesznek át a lépcsőnél.
-
Nem mondott semmit Suga hyung? – súgja
oda nekem JiMin halkan.
-
Még, ha mondott volna is, akkor sem rád
tartozik. – nézek rá hitetlenkedve – Kis kotnyeles.
-
Az utóbbi időben még inkább az. – szólal
fel a mögöttünk lépkedő SeJin.
A
másodikra felérve megköszönöm a két fiú segítségét és nélkülem mennek fel a
harmadikra. Táskám egyik belső zsebéből előkeresem a lakáskulcsot és megtalálva
azt, behelyezem a kulcslyukba, kétszer elfordítva, a nyílászáró résnyire nyíl.
Kijjebb nyitom és kezembe fogva két bőröndöt, belépek a lakásba. Mikor utoljára
láttam elég rossz hangulata volt, még takarítás után is.
-
Kicsit lehangolt a hangulata. Ki kéne
festeni. – lép be utánam pár perc után BangMin is, behozva a másik két
bőröndöt.
-
Valóban. Maradt pár tízesem, a hétvégét
kivesszük? – pillantok rá mosolyogva.
-
Naná! – egyezik bele hezitálás nélkül.
BangMin-nel
hamar végzünk a kipakolással, pláne úgy, hogy az Amerikában beszerzett menő
cuccokat is megmutattam neki, valamint pár apróságot is kapott tőlem. Amiket a
fiúknak vettem, azokat egyenként fogom odaadni nekik. Biztos örülni fognak
nekik. Vagyis… Remélem.
-
Viszont ideje felmenni. Jin írt, hogy
gyorsan összedob valami finomságot és szeretnék, ha velük vacsiznánk.
-
Szuper! Akkor gyorsan elmegyek pisilni
és mehetünk. – pattanok fel sietve és megcélzom a fürdőszobát.
-
Pisis! – hallom Min szórakozott hangját,
ahogy utánam kiabál.
Hiper
szuper gyorsan végzek, és már indulunk is fel egy emelettel feljebb, ahol halk
rap szól. Kár, hogy nem hoztam magammal piát. Basszus! Pedig úgy még jobb lett
volna. Ah, mindegy is!
Egy
kicsit erőteljesebben kopogok, majd hamar ajtót is nyit nekünk TaeHyung, aki
szabályosan beránt minket a lakásba és leültet minket a kanapéjukra, ahol
JungGuk ült és játszott. Kis kocka.
-
Mikor adod oda nekik az ajándékokat? –
súgja fülembe BangMin, de nem elég halkan, mert a Jung gyerek simán meghallja
mellettünk.
-
Milyen ajándék? – kérdi nagy hanggal,
mire TaeHyung, JiMin és HoSeok felfülel erre, akik körülöttünk serénykedtek.
Egyből körénk gyűltek és addig nyugtalankodtak, amíg a pulóverem zsebéből elő
nem halásztam a kis ezüstékszereket, amiken a nevem kezdőbetűje és egy csillag
medál volt. Ennyit a privát átadásról…
-
Annyira nem nagy szám, de nem tudtam mi
tetszene nektek, így próbáltam minél férfiasabb medált választani.
-
Viccelsz? - néz nagyokat HoSeok és
hátulról a szemem elé lógatja a nyakláncát – Éjjel-nappal viselni fogom.
-
Még akkor is HoSeok? – neveti el magát
JiMin.
-
Perverz fajzadék. – dob neki egy párnát
mellőlem – És, hogy választ kapj, igen, még akkor is.
-
Fúúj! – nézünk rá egyszerre.
-
Most ki a gúny tárgya? – néz ki a
konyhából Jin.
-
HoSeok. – állok fel a kanapéról és
Jinhez sétálva megfogom a kezét, amibe úgy rakom bele az ékszert, hogy ne
lássa, csak ha elvettem onnan.
-
Ez micsoda? – néz rám értetlenül.
-
Rosszul éreztem volna magam, ha nem
hozok nektek semmit és erre esett a választásom. Nem akarom, hogy egykönnyen
elfelejtsetek. – nevetem el a mondat végét.
-
Ez nagyon szép. – néz felváltva rám és a
kezébe lévő szürkésen csillogó tárgyra – Köszönöm szépen.
-
Igazán nincs mit. – borzolom meg nehezen
elérve haját és továbbállok.
Most
NamJoon-t kell megkeresnem, ám ahogy ezt kigondolom épp akkor lép ki az
egyikőjük szobájából.
-
Pont téged kerestelek NamJoon. – bal
karommal átkarolom, másikkal pedig elé lógatom az ő ajándékát is.
-
Hát ezt miért kapom? – veszi át tőlem és
alaposan megnézi.
-
Csak úgy. – vonom meg vállam.
-
Beszéljünk egy kicsit Ruby! –
hangleejtése egyáltalán nem jóról akar velem beszélni.
Ennek
ellenére követem őt az erkélyre, ahol rögtön elő is veszem a cigimet a
zsebemből, mire NamJoon már gyújtja meg a szivarát.
-
Cigi. Komolyan? – szökik szemöldöke fel.
-
Szivar. Komolyan? – kérdezek vissza,
mire mindketten csak szívunk egyet a saját kártevőnkben.
-
Milyen volt Amerikában? – töri meg pár
perc után a csendet.
-
Nagyon jó. Sok új emberrel
megismerkedtem. Láttam félig meztelenül Adam Levine-t. – a második mondatot
csak úgy mellékesen, érdekességképpen teszem hozzá – És itt hogy zajlott az
élet a távollétem alatt?
-
Semmi érdekes, csak csináltam pár számot
Dok2-val, Mad Clown-nal es Jay Park-kal. – mondja ezt mind úgy, mintha
természetes dolog lenne, nekem meg a szívem szakad meg.
-
Azt mondtad, hogy együtt csinálunk
Dok2-val közös számot. – tátom el a számat.
-
Nyugi! Megadtam neki a számunkat és
felvetettem neki ezt az ötletet. Azt mondta khm, idézem: „Amint tudok rá időt
szánni, semmiképp nem halasztom el ezt az alkalmat.”
-
Uramisten! – dőlök neki a korlátnak – Ez
az ember egy istenkirály.
-
Megmutatta a kocsijait is. – szív egyet
a szivarba.
-
Voltál a házában? – hirtelen levegőt is
elfelejtek venni.
-
Pöpec egy kérója van. – mosolyog, én meg
csak szakadozottan veszem a füstös levegőt, ami körülöttünk száll – De mindent
megadnék azért, hogy csinálhassak SnoopDogg-gal és Jay-Z-vel egy közös számot.
-
Valakinek megadatott ez a szerencse. –
szívok én is bele cigarettámba mosolyogva.
-
És az a valaki te vagy. – fújja ki a
szürke füstöt – A valódi indok mégis más volt, amiért elutaztál. Hogy sikerült
ez?
-
Igazából meglepődötten vettem észre,
hogy elég jól. Két hét után már vissza akartam jönni, de azt mondtam magamnak,
ha már egyszer ott vagyok, hagyjak nyomot is. Sokat gondoltam rá.
-
És milyen érzelmeket váltott ki belőled
az, hogy újra láttad? – Hogy milyeneket?
Sajnos elég jókat. – Értem.
-
Idegesítő, hogy ennyi idő elteltével sem
változott meg bennem semmi iránta. – fordulok a korláttal szembe és
megtámaszkodom rajta, hogy rálátást nyerjek panelek tömkelegére és a mögöttük
lévő nagyvárosra.
-
Azt kell, hogy mondjam, nem tudod
irányítani az érzéseidet. Hat hónap az hat hónap volt, de köztetek előtte is
tombolt a levegőben az a szikra, ami házasok között egy év után elmúlik. –
NamJoon követi példám és mellém szegődik – Összeilletek.
-
Ez a szörnyű igazság. – hallunk meg
mindketten egy hangot az ajtó felől és egy emberként hátranézve, Yoon Gi áll
ott.
Szívem
megáll egy pillanatra, és agyam azon gondolkodik, hogy ő hallotta-e azokat,
amiket NamJoon monológja előtt mondtam. Yoon Gi egy pillantással veszi rá NamJoon-t,
hogy hagyjon magunkra, míg én foggal-körömmel harcolnék azért, hogy maradjon.
De be kell látnom nekem is, hogy ezen a beszélgetésen túl kell esnünk. Még
pedig ez most érkezett el.
-
Sokáig voltál távol. Majdnem két évig. –
támaszkodik meg úgy, ahogy mi az előbb, de ahogy behajlítja térdét, az roppan
egyet.
-
Te pedig megöregedtél. – nyomom el a
cigimet a korláton és lehajítom az utcára.
-
Igazad lehet. – hangjából kicsi gúnyt
vélek felfedezni – Viszont te egy cseppet sem változtál. Ugyanolyan elbűvölő vagy,
mint voltál. – fejét felém fordítja, és mélyen szemeimbe néz.
-
Meg kell hagyni, hogy te sem vagy
csúnya. – állom tekintetét, de szemem akaratlanul is ajkaira akar tévedni,
ezért inkább a falat pásztázom.
-
Tudod mi történt azok után? – én csak
megrázom a fejem – Hát elmondom. Az elutazásod utáni napon anyám felhívott és
azt mondta, nem is, könyörgött, hogy ne fogadjak szót apámnak. Nem akarta, hogy
az én boldogságom kárára menjen ez. Akar tudni mit mondtam erre?
-
Na, mit? – nagyon nyeltem.
-
Azt, hogy a boldogságom kulcsa éppen
tegnap utazott el. Apám miatt. Miattam. Mert hagytam, hogy apám hülye beszédje
a fejembe szálljon és most nem csak a volt barátnőm szenved egy másik
kontinensen, hanem én is, mert én üldöztem oda. Tanácsolta, hogy hívjalak fel
és beszéljek veled, és majd ő valahogy lebeszéli apámat erről a házasságról.
Rengetegszer akartalak hívni, de nem mertem.
-
Miért? – kérdem visszafojtva sós
könnyeimet – Miért nem láttam, hogy hívtál vagy egy üzenetet is hagytál volna,
hogy hívj fel te hülye szuka, beszéljünk és járjunk újra? Mi?
Ekkor
elerednek könnyeim és halk pityergésbe kezdek, amik elhomályosítják a látásom.
Hirtelen meleg, puha kezeket érzek meg kezeimnél, amik a korláton pihentek, és
arcomat már egy mellkas támasztja. Hirtelen, mint derült égből villámcsapás,
egy csecsemőt megszégyenítően kezdek el bőgni, mikor is Yoon Gi elengedi egyik
kezem és fejemet kezdi el simogatni, ezzel kissé megnyugtatva.
-
Akkor most megkérdezem. – mély hangja
lángra lobbantja testemet – Hajlandó lennél velem újra járni Ruby?
-
Idióta lennék, ha nem. – szipogom.
Könnyes szemekkel felnézek rá és kézhez kapok egy zsebkendőt. Megtörlöm szemem,
orrom és elrakom, míg egy kuka közelébe nem kerülök.
-
Bocsánat. – simít arcomra puha
tenyerével Yoon Gi, majd ajkaival birtokba véve az enyéimet ízleljük egymás
párnácskáit.
Addig harapdálja és nyalogatja ajkaimat, míg
fájdalmasan el nem tátom azokat, így nyelve szabad utat nyerve szájüregembe. Felkeresve
nyelvemet azzal körkörös mozdulatokat lejt, aztán összedörzsölve nyújt mindkettőnknek
élvezetet, végül egy rövid franciacsókkal válunk el egymástól. Kezeim mellkasán
pihennek, míg az ő végtagjai a derekamon.
-
Szeretlek. – nyom egy apró puszit orrom
hegyére, s szavával nagy dobbanásra készteti szívemet, ami vért juttat arcomba.
-
Én is téged Yoon Gi. – ölelem meg
hosszasan.
-
Menjünk be! Meg fogsz fázni. – dörzsöli
meg hátam és előreengedve, elcsúsztatom az erkély ajtaját, ekkor megcsap a
meleg és a finom kaja illat, ami nem más lehet, mint SeokJin főztje.
-
Újra együtt? – pillant ránk majd
összekulcsolt kezünkre HoSeok, mire mindketten bólintunk – Ha ezek után
szakítani vagy akár veszekedni is mertek, mindketten megismerhetitek a gyilkos
HoSeok-ot.
-
Teljesen beijedtem. – nevet fel Yoon Gi
– Éjszaka nem merek majd aludni. Ugye majd megvédesz a csúnya HoSeok
szörnyetegtől? – pillant le rám Suga, mire csak bólintok.
-
Abból nem alvás lesz. – tesz csípős
megjegyzést JungGuk.
-
Csak más elleni védekezés. – folytatja
JiMin.
-
A kis taknyosok még szemtelenkednek. –
sétálok az asztalhoz, ahol már meg is terítettek a többiek a kint létünk alatt
– Lehet, vissza kell kérnem a nyakláncokat. Megtartom magamnak.
-
Ezt már vissza nem kapod. – kap a
nyakához JungGuk.
-
Na, most már mindenki üljön le enni,
mielőtt kihűl a kaja! – terel mindenki az asztalhoz és a pulthoz Jin, de akár
mennyire is fegyelmezné a társaságot, rá kell jönnie, hogy egyetlen
próbálkozásánál sem hallgatnak rá.
A
vacsorát befejezve BangMin hamar elhagyja a panelt, és hazasiet a férjéhez, én
pedig nem is sokkal utána készülök a lakásomba.
-
Lekísérlek. – lép mögém Yoon Gi, amikor
venném fel a cipőmet. Én beleegyezek és elköszönve a fiúktól, kézen fogva
megyünk le a lépcsőn, egészen be a házba, ahol meleg fogad.
-
BangMin nem szólt volna, hogy
bekapcsolta a fűtést. – húzom el számat, majd ledobom magamról a tornacipőm,
Suga felé fordulok – Elfelejtettem valamit odaadni neked.
-
Már akartam kérdezni, hogy hol az én
ajándékom. – széles mosolya engem is mosolygásra késztet.
-
Gyere! – intek neki, hogy jöjjön utánam,
mert az ő ajándéka egészen más, mint a többieké. – Mielőtt megkérdezed, igen,
valahogy éreztem, hogy ki fogunk békülni.
Előveszem
a fekete, fehér csíkkal ellátott bőröndöt, amibe raktam azt az ezüstszíves
fényképkeretet, amiben egyik fényképünk díszeleg. Óvatosan kiveszem és lassan
megfordulva, Yoon Gi-nak nyújtom.
-
Most szivatsz. – nevet fel, és ahogy
átveszi, alaposan szemügyre veszi a kéttenyérnyi méretű ajándékot – Ez nagyon
szép. Köszönöm.
-
Még van. – nyúlok zsebembe.
-
De nem már! – esik kétségbe – Soha az
életben nem fogom tudni meghálálni ezeket.
-
Nem is kell. – kikapcsolom a nyakláncot,
aminek szívmedálján kettőnk kezdőbetűje van belevésve gyöngybetűvel, Yoon Gi
mögé sétálok és nyakába akasztom.
Köszönöm.
– teszi le szekrényemre a keretet és derekamra font kezei után hosszú csókra
hív, melyet az ágyon fejlesztünk további érdekességekkel.
