-Minek? - kérdezzük egyszerre Suho-val, mire egymásra pillantunk.
-Ez ijesztő volt. - jelenti ki.
-Reméltem, hogy nem csak én érzem így. - indulok neki, majd Suho követni kezd.
Vagyis ez nem nevezhető követésnek, hanem neki is ugyanaz a végállomása mint nekem. Ajj, de mindegy is.
Odaérve a lépcsőfordulóhoz már nem találtuk ott BaekHyun-t.
-Hova lett ez a tökkel ütött? - mérgelődött Suho.
-Itt vagyok. Gyertek már! Mindenki itt van már.
-De minek? Így is fáj a lábam. - lépek fel az első lépcsőfokra és megremeg lábam.
-Ho! Jól vagy? - kap el oldalról Suho.
-Igen, csak a tesi óra után nem bírom magam annyira tartani. Köszönöm. -adok magyarázatot mosolyogva, amit ő viszonoz is.
-Akkor gyere! - fogja meg kezem és lassan tipegünk fel a lépcsőfokokon.
Keze érintésével szikrázni kezdett az érintett bőrréteg és a szívem gyorsabban lüktetett. A vérkeringésem is szaporább lett és a hideg rázott.
-Miért kell ennek a lépcsősornak ilyen magasan lennie? - fújtatott Suho.
Hamar felértünk a lépcsősor tetejére és valóban ott volt az összes majom felsorakozva a tetőtéren.
-Végre már! - lélegzett fel KyungSoo.
-Ti együtt vagytok? - vigyorgott bárgyú mosolyát bevetve Tao.
-Nem. - mondtuk ismét egyszerre, erre egymásra kaptuk tekintetünk.
-Ez még mindig ijesztő. - mondja Suho.
-Mert ez még csak a második eset. - elereszteném a kezét, de mintha vonakodna ettől.
Fejét elkapja, végül elengedi kezem. Okéééé. Ez bizarr volt.
-Miért hívtatok fel minket? - kérdem keresztbe tett kezekkel.
-Hááát... - kezdi el Chen, de MinSeok közbevág.
-Menjetek már el egy randira! - törtető hangján kicsit megilletődtem, sosem volt még ennyire... Hogy is mondjam? Erőszakos.
-Xiumin! - szól rá Suho, mire ismét megrázkódok egy kicsit.
Mikor változtatok meg ennyire fiúk? Pedig nem vettem volna észre az évek során, hogy másfelé irányult volna a természetük.
-Ha te nem teszed meg az első lépést, akkor majd mi segítünk! - szól bele Jongin.
-De nincs szükségem segítségre. Meg tudom oldani saját magam is. - Suho...
-Miről van szó srácok? - kérdezem félve, mert hát ahogy most kitörtek a burkukból ki tudja engem, hogy szólnának le.
-Suho szerelmes. - böki ki Yifan.
-Kris maradj csöndben! - inti csendre a srácot.
-Suho! - fordulok felé -Miről beszélnek?
-Semmiről. - tekintete szúrós volt és félelmet keltő -Semmi közöd hozzá.
-Ohh... - hajtom le a fejem és lassan érzem a hangja mélységének a következményét a torkomban -Akkor nincs is rám itt szükség.
Karba tett kézzel, lehajtott fejjel és megalázva haladok le a tetőtérről hallván még Suho hangját, hogy menjek vissza. Ám ez egyáltalán nem hat meg, megismertem azt a Suho-t, akit nagyon is megkedveltem... és ez a valódi énje. Mondhatni nagyot csalódtam. Eszeveszettül nagyot. Egy nedves könnycsepp fut végig bal arcféltekemen szárazságot hagyva maga után. Hangos léptek sorozatát hallom meg magam mögött. it léptek? Mintha egy egész elefántcsorda lenne, viszont nem fordulok hátra.
-KiKi!!! - kiált utánam LuHan, de nem fordulok hátra. -KiKi légy szíves, áll meg! - kapja el karom és óvatosan maga felé fordít.
-Mi van? - hangomból duzzogás és megbántás sugárzott.
-Te sírtál? - képed el és gyorsan magához húz.
Ahogy ölel folyamatos zokogásba kezdek megragadva ingjét. Közben simogatja fejem és csitítgatni próbál, ami be is válik. Sírásom enyhül így már a szemébe tudok nézni. Utálok sírni, olyan megalázó.
-Ne haragudj Suhor-ra! Nem tudja korrigálni az érzéseit, amióta...
-Amióta szerelmes. - fejezem be a mondatát -De miért rajtam tölti ki a dühét akkor?
-Mondom... Nem tudja korrigálni az érzéseit veled szemben.
-Én megértem, de miért... Mi? - most esik le mit mondott.
-LuHan!!! - kiáltások sorozata töri meg beszélgetésünket, amin ő nevet.
-Luh... Han! - ér hozzánk Suho lihegve és térdére támaszkodva szedi össze magát -Neh... mondj... nekih... semmit.
-És miért ne mondjon? - nézek le rá flegmázva.
-Mert én akarom elmondani. - veszi továbbra is kapkodva a levegőt -Jézus, milyen hosszú az a lépcsősor!?
-Hallgatom a magyarázatod! - türelmetlenkedek -Szeretnék még haza is menni.
-Jó. - áll fel végül, LuHan ellép mellőlem és immáron szemtől szemben vagyok azzal a sráccal, aki fontos nekem. -Huh... Öhm... Az előbbit nagyon sajnálom. Tényleg én nem voltam ura az érzéseimnek.
-Nekem csak azt mond el, hogy miről beszéltetek, amiért úgy viselkedtél velem. Tudtommal én nem ártottam neked egy rossz szóval sem.
-Tényleg nem és... Szerelmes vagyok... egy lányba.
-Rögtön gondoltam, hogy nem egy fiúba. - nevettem fel.
-Nyögd már ki ember! - sürgeti őt ChanYeol.
-Fogd be! - pillant rá, majd vissza rám.
Óvatosan megfogja a kezem, mintha forró lenne.
-Öhm... Te vagy az a lány.
Kikerekedett szemekkel bámulok rá, leépült aggyal és tüdőben rekedt levegővel.
-He? - meglepődöttségemben csak ennyit tudok kinyögni.
-Szeretlek. - mondja félve.
Kezét derekamra helyezi, így közelebb húzva magához, a másik kezét tarkómra teszi és megcsókol. Reagálni sem tudok másodpercekig, de végül én is belelendülök és egyneruhájánál fogva magamhoz húzom.
-Húúú!!!! - hallattszódik a társaságtól, nem is tudom, hogy ez az örömük vagy a megdöbbenésük kifejezése.
-Végül csak nem kellett összezárni minket. - harapok bele alsó ajkamba, ahogy elválunk egymástól.
-Na igen. - hajtja le a fejét, majd ismét rám néz -Mit szólnál, ha holnap elmennénk egy cukrászdába. CSak ketten, nélkülük. - bök a majmok felé.
-Csábító ajánlat... - nevetek fel -De holnap hat órám lesz.
-Nekem is. - húzza mosolyra a száját.
-Akkor semmi akadálya. - viszonozom gesztusát és egy mélyebb, viszont rövidebb csókba invitálom.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése