Skool Luv Affair - JungKook (2)

A mai nap is elég sokat tanultunk és a házi feladatok száma is kétszerese az átlagnak... és még csak kedd van. Szerencsére sokkal hamarabb végeztünk, mint máskor és most  - délután fél hatkor - már kullogunk is hazafele, mondhatom teljesen nagy kedvvel. Ja, és még tanulni kell.
-Le vagyok amortizálva. - sóhajt mellettem JungKook.
-Nem csak te. A magyar tanár olyan gyorsan diktált, hogy a felét nem tudtam leírni a szövegnek. Az kínai tanárbá meg úgy hadart, hogy azt sem tudtam megérteni milyen igék vannak. Szerintem az internet lesz a barátom.
-Odaadom a füzeteimet. - és már veszi is elő a táskájából.
-De nem kell.
-Nem kérdés volt. - mosolyog rám.
Nem hiszem el, hogy egy ilyen nap után is tud ÍGY mosolyogni. Teljesen magába bolondítja az ember lányát, még ha az nem is akarja. Én meg már szinte olvadozok tőle és a kedvességétől. Annyira segítőkész, még ha néha pimasz is.
-LILY!! - kiabál rám hirtelen.
-Miért ordítasz? - kérdezem rémülve.
-Már mióta szólogatlak, te meg rám sem figyelsz. - biggyeszti le ajkait. És akkor ilyenkor ne olvadjon el az ember - Itt vannak a füzetek.
-Köszönöm szépen. - hajolnék meg enyhén, de ő visszatart.
-Nehogy már itt hajolgass előttem.
-De...
-Mondom, hogy nem és kész. Szívesen tettem. - küld felém egy féloldalas mosolyt, majd újra elindul a hazafele vezető úton. Gyorsan elrakom a füzeteket és már szaladok is utána, mert jó pár méterrel előttem jár.
Ahogy az üzletek mellett sétálunk el szebbnél-szebb karácsonyi díszek ékesítik a kirakatokat. A ruhaüzletekben meleg, bundás ruhák, míg a cipőboltokban strapabíró, szintén bundás és stílusos csizmák tündökölnek. Miközben nagyban nézegetem e szép dolgokat rájövök, hogy nem sokára szünet és karácsony. Arra az időre sem tudok hazamenni, mert az veszélyes és a járatok is tele lennének. Ez elszomorít.
-Lily... - szólít meg merengésemből Kookie - Esik a hó.
Erre a kijelentésére azon nyomban felkapom az égre a fejem és abban a pillanatban az orromra hullik egy fehér hópehely. Az érzékszervemre kapok, szeretem a havat. Főleg amikor hó csatázunk és angyalkákat csinálunk a hóban fekve. Hóembert építünk, miközben jól érezzük magunkat.
-Azt mondják, hogyha az első hóesésnél együtt vagy valakivel, akkor azzal a sors örökre összeköt. - mondja az eget pásztázva.
-Valóban. - értek egyet vele.
Elmosolyodok, majd hirtelen lefagy az arcomról e mimika. A fejem JungKook felé szegezem és kitágult szemekkel nézek rá. Ezt vajon, hogy értette? Lassan ő is rám engedi tekintetét, halványan mosolyog és tovább megy - merthogy, időközben megálltunk az egyik bolt előtt.
Ezzel egy kicsit összezavart, miket beszélek. Teljesen összezavart...
Az út többi részét csöndben tettük meg, majd amikor egyre közelebb értünk a lakásunkhoz egy utolsó beszédet még kezdeményezett a mai nap.
-Tudod ki volt az a lány akiért JuHyunnal verekedtem? - pillant rám féloldalasan, mintha félne.
-Nem, de ha elmondod tudni fogom. - válaszolok. Igazából egyáltalán nem akarom tudni, hogy ki az aki ellopta JungKook szívét.
-Nagyon kedves és már az első nap feltűnt számomra. - Valóban? - Kitűnik a többiek közül és közvetlen. Azt mondják a fiúk, hogy beleszerettem és lehet igazuk is van. - vesz egy mély levegőt, majd rám néz, kezei közé vesz arcom, amit elönt a forróság és a pír - Te vagy az Lily...
Ledöbbentem az utolsó mondat hallatán. Hogy én? Biztos ebben? Meglehet, másképp nem lett volna JiHyunnal összetűzése, de pont belém. Félreértés ne essék, nagyon örülök neki, csak ez sokk ként ért.
Lassan közeledve ajkait az enyémre helyezi és azonnal megérzem, hogy ő is elég zavarban van. Puha, dús párnácskái az enyéimet kényeztetik, majd ahogy végighúzza rajta nyelvét megremegek. Nagyokat lélegezve elhúzódik tőlem, tekintetét a szemeimbe fúrja és reakciót vár.
Nem tudok megszólalni, a szívem még mindig hevesen kalapál és remegek, mint a nyárfa levél. Elképesztő, hogy Kookie megcsókolt és be is vallotta nekem az irántam érzett szerelmét.
Nagy nehezen erőt veszek magamon és egy épkézláb mondatot csikarok össze magamban, hogy ne csak nyögdécseljek.
-Azt hittem csak barátként tekintesz rám, sőt inkább egy osztálytársat és új külföldi diákot látsz bennem, mint egy szerelmet. Ez... boldoggá tesz. - mosolygok rá - Nem akartam bevallani az én érzéseimet részben azért, mert nem voltam bennük biztos és részben azért, mert féltem, hogy ha megszeretlek fájni fog az elválás. JungKook... én is ugyanúgy érzek, mint te.
-Akkor nem bánod, ha ezt csinálom? - meg sem várva válaszom, újra ajkaimon érzem szája simogató érzését. Ám ezúttal sokkalta több érzést fejezett ki vele: szerelmet, szenvedélyt és gyengédséget is.
Kezeimmel körbeöleltem nyakát, így még közelebb húzva magamhoz, míg ő egyik kezét derekamra, másikat tarkómra helyezte. Bal kezével a derekam simogatta, amire egy kisebb nyögést hallattam, ezt kihasználva nyelvével befurakodott számba és felderítette annak minden zugát. Mintha hurrikán ment volna át rajtam, úgy éreztem meg a hideg téli levegő fuvallatát testemen. Így csókoltuk egymást több percen keresztül, majd amikor már elfogyott a levegőnk zihálva szakadtak el ajkaink egymástól.
-Már régóta megakartam ezt tenni, de nem volt bátorságom. Pedig, ha tudom, hogy te is így érzel...
Mondatát nem tudta befejezni, mert most én hallgattam el ajkaimmal. Nem akartam, hogy vége legyen ennek, nem akarom, hogy minden eddig történteket elfújjon a szél. Nem akarom.
-Menjünk haza. - mondom elszakadva tőle. Ő némán bólint, majd kéz a kézben újra nekivágunk és immár célba is érünk. Az ajtóban egy újabb hosszú csókot váltunk, majd elsétál pár házzal arrébb.
Én boldogan ugrándozva megyek be a házba, ahol már uralkodik a kandalló által kibocsátott meleg. Vigyorogva nekidőlök a bejárati ajtónak és csak bámulok magam elé. Elképesztő, hogy ez velem történt meg. Nem, á...
-Fel kell hívnom a lányokat! - mondom és már indulnék is fel az emeletre, amikor meghallottam omma-sshi kedves hangját.
-Hazaértél Lily? Hogy ment az iskola? - kérdezi angyali mosolyával. Komolyan mondom, hogy ez az asszony egy földre szállt angyal.
-Az iskola elment, de ami utána volt... az csodálatos. - harapok bele alsó ajkamba, miközben veszem le a kabátom és a cipőm.
-Hogy érted ezt?
-Á... - legyintek - Nem fontos.
-Hát rendben. A vacsora a szokásos időpontban, addig pakolj le és tanulj meg.
-Értem. Köszönöm. - hajolok meg előtte, majd vágtatok is fel az ideiglenes szobámba. Azonnal előkapom a laptopom és már indítom is a beszélgetést a két lánnyal. De jó, hogy mindig belépnek amint hazaérnek.
-Szia Lily!! - köszönnek egyszerre.
-Sziasztok. Képzeljétek mi történt velem ahogy jöttem haza JungKookkal. - kezdek bele a mesélésbe.
Figyelmesen hallgatják végig történetem, majd az egyes eseménydúsabb részeknél elképednek pár pillanatra, ám amikor a csókváltáshoz érkezek... teljesen ledöbbennek.
-Ti most... akkor... izé... - igen MinJinek ilyen reakciói szoktak lenni.
-Jártok? - tér a lényegre KiKi.
-Igazából nem tudom, de biztos. - vakarom meg bizonytalanul tarkóm. Erről az egyről tényleg nem esett szó.
-Holnap mindenképp kérdezd meg.
-Oké, de most megyek még megcsinálom a házikat. Sziasztok. Jó éjt!
-Szia~~
A videóchat végeztével nekiállok a házinak, próbálom minél hamarabb megcsinálni, hogy utána ki tudjam heverni a nem rég történteket. A szívem még mindig hevesen ver és a szám szinte perzsel. Hogy lehet rám ilyen hatással? Ez eszméletlen...
Nem is sokára készen vagyok az összes házi feladattal és holnapra is bepakoltam már.
-Lily!!! Gyere vacsorázni! - hallom meg omma-sshi hangját a földszintről. Biztos appa-sshi is itthon van már. A neveket illetve, ők kértek meg rá, hogy így szólítsam őket.
Lassan lelépkedek a lépcsősoron és az elképzelésem tényleg igaz volt.
-Jó estét appa-sshi! - hajolok meg előtte, majd helyet foglalok az asztalnál.
-Jó estét! Milyen volt az iskola?
-Nehéz, de hamar végeztünk. - válaszolok neki mosolyogva.
-Értelek. A házi feladat?
-Már régen kész.
-Nagyszerű. - mosolyog ő is.
-Parancsoljatok. - teszi le elénk az ételt omma-sshi. - Már is szedek nektek.
-Köszönjük. - mondjuk egyszerre.

*Másnap reggel*

-Lily kedves! Egy fiúcska téged keres. - szól nekem az ebédlőből omma-sshi.
-Hogy néz ki?
-Feketés haja van és magas.
Hát ebből nem tudtam meg semmit, de van egy tippen. Gyorsan felkapom a táskám és már rohanok is le a földszintre, elköszönök omma-sshi-től, a cipőmet, valamint a kabátomat is magamra húzom. Kinyitom az ajtót és ahogy lépnék ki nekiütközök valakinek, majd azzal a lendülettel hátra is esnék, ha meg nem tartana.
-Nem kell annyira sietni. - villogtatja meg fehér fogsorját, amitől nekem is mosoly szökik arcomra. - Jó reggelt!
-Jó reggelt!
-Gyere, mert elkésünk. - húz maga után, nekem csak épp annyi időm van, hogy berántsam magam mögött az ajtót.
-De hát most mondtad, hogy nem kell sietni. - gyorsítok fel egy kicsit, hogy ne kelljen mögötte kullognom.
-De még mutatni szeretnék valamit a suli előtt.
-Mit? - érdeklődöm meg tőle.
-Majd meglátod. - helyesbítek. Csak érdeklődném, de nem mond semmit.
Sokáig sétálunk számomra ismeretlen környéken, de amikor egy szép, fákkal körülvett tóhoz érünk már nem is nagyon érdekel ez a bökkenő.
Ez úgy néz ki, hogy az egész fény pontjában egy körülbelül 5 méter átmérőjű fa kerítéssel körülkerített félig fagyos állapotban lévő tó van a középpontban. A kerítés külső részén egymástól egyenlő távolságra négy villany oszlop van elhelyezve, amik még világítanak, hiszen egy kicsit sötét van így hét után pár perccel is. Aztán macska kövezett járda van beleépítve a földbe, helyenként padok és azok mögött vannak a magas, levelektől hiányos fák, és ez mind egy körforgalom helyszíne, hiszen négy útvonal vezet ide.
-Mindig ide szoktam jönni, ha úgy érzem valami bánt belülről. Itt kitisztul a fejem és jobban tudok gondolkodni. Ahhoz képest, hogy egy elég forgalmas környék, kevesen császkálnak erre. Tetszik?
-Igen, valóban megnyugtató hely és szívesen töltenék itt óra hosszokat.
-Tegnap elfelejtette megkérdezni a sok események következtében... - itt elnevetjük magunkat -, szóval... Lennél a barátnőm?
-Már mióta vártam, hogy megkérdezd. - ugrok nyakába, persze csak képletesen.
-Akkor ez egy igen? - nevet a nyakamba, és ahogy lehelete cirógatja bőröm, engem ez úgy ér mintha megperzselnék azt.
-Még jó, hogy. - nézek szép, sötét szemeibe.

-

Amikor beérünk a suli udvarára, szinte mindenki ránk szegezi tekintetét és sustorogni kezd. Mit sem törődve velük sétálunk a törzshelyünkre, azaz a gigalépcsőkhöz. Hogy miért gigalépcső és hogy mi az? Nos, az a szokásosnál nagyobb lépcsősor, ami tíz centi helyett egy méter magas. Körülbelül két méterről már elröhögjük magunkat, ahogy meglátjuk a srácok ledöbbent arcát.

-Ti... akkor... most... - kapkodja dadogva fejét kettőnk között JiMin.

-Jártok? - kérdezi lényegre törően Suga. Látszik ki-kinek a párja.

-Ühüm. - bólogatunk egyszerre.

-Én mondtam, hogy jól néznének ki együtt. - teszi karba kezét KiKi, amire Suga hátulról körbeöleli és ő kétség kívül nagyon is élvezi.

-Mert te mindent tudsz. - mondja finnyásan Taehyung.

-Beszóltál gyerek? - néz rá Suga, amit V egy gúnyos mosollyal illet, de utána mindenki elneveti magát.

-Várjunk csak. - szól közbe NamJoon - Ti tudtatok erről?

-Igen. - mondja duettbe két legjobb barátnőm. 

*5 hónappal és 15 nappal később*

-Minden cuccod meg van? - kérdezi tőlem KiKi fájdalmas tekintettel.
-Igen. Minden indulásra készen.
Most itt vagyunk a repülőtéren, de nem akarok még hazamenni. Olyan jó volt itt lenni és sok barátra tettem szert, és a barátomat sem akarom itt hagyni.
-De én nem akarom, hogy elmenj! - szorít magához MinJi, de azzal nem számol, hogy túl erősen és majd' megfulladok - Kivel fogok pónis pólókat venni? KiKi ezt nem értékeli eléggé.
-Hé!! Én próbálkozom. - mentegetőzik.
-Nem tudom. - tolom el magamtól - De valahogy túl fogod élni. Én sem akarok innen elmenni, túl sok minden köt ide.
Itt végignézek mindenkin és halványan elmosolyodom.
-Hát akkor maradj!
-Nem lehet. Ae Chim is biztosan már haza szeretne jönni a szüleihez és nekem is hiányoznak már.
-Mmm. - néz rám kérlelően MinJi.
-MinJi~  - szól rá KiKi
-Jól van. - húzza el a száját.
-Az Amerikába készülő járat tíz perc múlva indul. Kérjük utasainkat, hogy fáradjanak a tizenötös kapuhoz. Jó utazást kívánunk! - ahogy ez elhangzik könnyek gyülekeznek a szememben, de legyűröm, hogy ne lássák.
-Ez volt a végszó. - fordulok a lányok felé, majd megölelem őket - Hiányozni fogtok. Nagyon.
-Te is nekünk. - küld felém KiKi egy biztató mosolyt.
-De azért ugye fogunk neten beszélgetni? - MinJi arckifejezésén, nem lehet nem nevetni.
-Persze. - most a fiúkhoz fordulok és sorjában végigölelem mindegyiket.
Amikor Sugához és JiMinhez érek kettőjüket egyszerre ölelem és a fülükbe súgom:
-Aztán vigyázzatok a lányokra, mert ha nem visszajövök és nektek akkor régen rossz lesz.
-Értettük. - vágják magukat vigyázzba.
-Te pedig... - állok Kookie elé - Írjál nekem mindig amikor hazaérsz vagy nem tudom mit csinálok veled.
-De te is. - ölel át szorosan - Nagyon szeretlek. Remélem még visszajössz.
-Én is. - bújok nyakába.
-Az Amerikába induló járat öt perc múlva indul. Kérjük utasainkat, hogy készüljenek a felszálláshoz.
Ennek hallatán fájdalmasan pillantok fel JungKookra és csókolom meg. Szorosan magamhoz húzom, majd el is engedem.
-Hiányozni fogtok. - kapom fel a bőröndjeimet -Hát akkor... viszlát.
Lassú, megfontolt léptekkel haladok a mellettünk lévő kapuhoz, már a csomagjaimat leellenőrizték és a többi cuccom valószínűleg a gépen van. Felmutatom a jegyem az őrnek, majd bólintva továbbenged egyenesen a gépet és a földet összekötő lépcsőhöz. Ott még hátrapillantok és meglátom, hogy a srácok karukat lengetve, már szinte elszállnak a földről, annyira integetnek. Hirtelen eszembe jut, ami pár hónapja történt. JungKook miattam kapott össze az osztálytársával... miattam. Mosolyogva visszaintek és már haladok is az otthonomba vezető gépbe. Igazából nem érzem azt otthonomnak...

,,Az otthon nem mindig ott van, ahol épp lakunk, hanem ott ahol úgy érezzük magunkat."